A mi kis falunk 2017 februárjában mutatkozott be az RTL Klubon, és azóta folyamatosan képernyőn van új részekkel vagy ismétléssel. A legutóbbi, 10. évad idén márciusban debütált az RTL-en, és rendhagyó módon mozikban is levetítették az 1. és 4. epizódot. A 10. szezon azóta szombat esténként látható a csatornán. Nemrég kiderült, hogy folytatódik-e a produkció.

A közelmúltban a sorozat Bakiját alakító Kerekes József megemlítette a Blikknek adott interjújában, hogy meg fog valósulni A mi kis falunk 11. évada.

„Mi minden évben úgy fejezzük be az évadot, hogy a megrendelő kezében vagyunk, lesz-e következő évad. Most már a 11. évadot kezdjük el. Ezt leforgatjuk, majd ugyanúgy, mint eddig, szeretetben válunk el egymástól, bízva abban, hogy lesz folytatás.”

– nyilatkozta Kerekes József. A színészt azzal a hírrel kapcsolatban kereste meg a lap, hogy a széria helyszínéül szolgáló Pilisszentlélek lakóinak többsége nem kér többet a forgatásból, így idén még bérbe adják a stáb által használt ingatlanokat, de utána ez a lehetőség megszűnik.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból

Hónapokon belül megszűnik a One egyik TV-szolgáltatása