Az Exek csatája című reality 1. szezonja tavaly júniusban debütált az RTL+-on. Otóberben az RTL is műsorra tűzte, majd novemberben fejeződött be. Azóta nem érkezett hír a produkció folytatásáról, most azonban az RTL Magyarország bejelentette, hogy 2026-ban is lesz Exek csatája. Ezen kívül a médiavállalat leleplezte az első sztárpárokat is.

Az Exek csatája 2. évada hamarosan indul az RTL+ Premiumon. A folytatásban nyolc sztárpár fog szerepelni, akik közül négy duót mutatott most be a tévétársaság: Zsigmond Angéla és Mészáros Bende tartalomgyártók, Szorcsik Viktória színésznő-műsorvezető és Nagy Sándor műsorvezető, Pap Dorci influenszer és Esztergályos Patrik sportoló és Exatlon-nyertes, valamint Széphalmi Juliska táncművész-koreográfus és Sánta László színész szállnak harcba a győzelemért. A további nevekről később rántja le a leplet az RTL Magyarország.

A koncepció változatlan: az expárok kizárólag a műsor kedvéért állnak újra össze, hogy megpróbálják megoldani a különböző kihívásokat, feladatokat. A résztvevőknek kezelniük kell a köztük lévő feszültséget, érzelmeket is, amelyek befolyásolhatják a játékuk kimenetelét.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől