A SkyShowtime márciusi premierjeinek bemutatása után most ismertetjük, hogy milyen produkciók kerülnek fel áprilisban a platformra. A streaming szolgáltató ezúttal is csak a legfontosabbakat jelentette be előre. Ezúttal 7 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek között megtalálható két tavalyi mozipremier, valamint egy népszerű sorozat előzményszériája is. 

Regretting You – Elrontott életek

1-jén került fel a Gomorrah: The Origins című bűnügyi sorozat teljes 6 részes 1. évada. Ez az ikonikus Gomorra sorozat előzménye, amely 2014 és 2021 között futott, és összesen 5 évadot ért meg. A történet középpontjában a Gomorra egyik legismertebb karaktere, Don Pietro Savastano áll. A produkció bemutatja, hogyan vált Pietro bűnözővé, hogyan fedezte fel a benne lakozó kegyetlenséget, és milyen árat kellett fizetnie a hatalomért. A sorozat alkotói Leonardo Fasoli és Maddalena Ravagli (Gomorra, ZéróZéróZéró). A főszereplőt Luca Lubrano (Ördögi játszmák, Erry kazettái) kelti életre.

2-án debütált egy krimiszéria, az Under Salt Marsh 6 epizódból álló 1. szezonja. A premier napján 2 rész került fel, ezt követően hetente érkezik új. A helyszín egy fiktív walesi város, Morfa Halen, amelyre egy emberemlékezet óta nem látott erejű vihar készül lecsapni a tenger felől. Jackie Ellis, a nyomozóból lett tanár megrázó felfedezést tesz, ami újra feltépi egy három éve lezáratlan ügy sebeit: emiatt veszítette el a munkáját és a családja bizalmát. Jackie-t visszahívják, így kénytelen újra összeállni volt társával, Eric Bull-lal, akivel meglehetősen elhidegültek egymástól. Újra részt kell vennie egy nyomozásban, amely alapjaiban rengeti meg a walesi Morfa Halen városát. Jackie-t Kelly Reilly (Yellowstone, Britannia) játssza, Ericet pedig Rafe Spall (Próbálkozások, Világok harca) formálja meg.

3-án vált elérhetővé a Dóra (Dora) című animációs sorozat 13 részes 4. etapja. Ebben a két nyelven is beszélő felfedező, Dóra és legjobb barátja, Csi izgalmas kalandokba keverednek egy varázslatos esőerdőben. A megbízható térkép útmutatásait követve Dórának és barátainak össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az akadályokat, ráadásul a lopkodós Swiper róka csínytevései is megnehezítik a dolgukat. 4-én kerül fel a Mancs Őrjárat (PAW Patrol) 12. évadának első feléből 9 epizód. Ez egy animációs kalandsorozat, amely a legfiatalabbakat célozza meg. Főszereplői hat hős kutyus és a vezetőjük, a 10 éves műszaki zseni, Ryder. A csapat segítségül hívja minden problémamegoldó képességét, hogy megvédjék Kalandváros lakóit.

4-én a Freaky Tales című 2024-es akcióvígjátékkal bővül a streaming szolgáltatás felhozatala. A produkció négy egymással összefüggő történetet mesél el, amelyek a 80-as évek Oaklandjében játszódnak. Az egyikben egy csapat tinédzser szembeszáll a neonáci skinheadekkel. A másikban két lány próbál érvényesülni a hiphop világában, miközben szexizmussal és lenézéssel küzdenek. A harmadikban egy bérgyilkos ki akar szállni az alvilágból, de egy tragédia miatt bosszúhadjáratba kezd. A negyedikben egy NBA-játékos egy brutális támadás után bosszút áll. A filmben többek között olyan sztárok bukkannak fel, mint Pedro Pascal, Ben Mendelsohn és Tom Hanks.

9 hónappal a mozis premierje után, április 5-én a SkyShowtime-ra is felkerül a Rosszfiúk 2. (The Bad Guys 2) című animációs film. A volt bűnözők, Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Cápa, Mr. Piránya és Ms. Tarantella rettentően igyekeznek, hogy jók legyenek, ehelyett azon kapják magukat, hogy belerángatják őket egy nagyszabású, világkörüli rablássorozatba, amelynek irányítói egy új bűnbanda, akikre senki sem számított: a Rosszcsajok. A karaktereket olyan színészek szólaltatják meg, mint Sam Rockwell, Awkwafina, Craig Robinson, Richard Ayoade és Anthony Ramos. A Rosszfiúk-filmek Aaron Blabey azonos című könyvsorozata alapján készültek.

6 hónappal a mozis bemutatót követően, 13-án debütál a streaming platformon a Regretting You – Elrontott életek (Regretting You) című romantikus dráma. Morgan Grant és lánya, Clara egy szörnyű baleset után próbálják felépíteni romokban heverő életüket. Ám eközben megdöbbentő árulásra derül fény, és szembe kell nézniük a család titkaival, meg kell tanulniuk újra szeretni, és új szemmel nézni egymásra. A főbb szerepekben Allison Williams, Mckenna Grace, Dave Franco, Mason Thames, Scott Eastwood és Willa Fitzherald láthatók. Josh Boone (Csillagainkban a hiba, Végítélet) rendezése Colleen Hoover nagy sikerű, azonos című regényét dolgozza fel.

A Disney+ újdonságait itt mutattuk be. Hamarosan ismertetjük az RTL+, az HBO Max, a Netflix és az Amazon Prime Video áprilisi tartalmait is.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n

Két fontos műsorvezető is távozik az RTL Reggeliből