Az Antenna Entertainment régiós csatornaigazgatója, Kis-Bocz Éva a tavalyi Big Picture konferencián rántotta le a leplet 4 új, 2026-os műsorukról. Köztük volt A felszín alatt című produkció is, amely hírességek párterápiájára épül és 2026 tavaszára ígérték a premierjét. Idén januárban kiderült az is, hogy a sztárduókat egy profi pszichológus, Bibók Bea segíti. Most bejelentették, hogy A felszín alatt 1. évada április 20-án, hétfőn 19 órakor debütál a VIASAT3-on, valamint leleplezték a párokat. Részletek a médiavállalat közleményében: 

Makranczi Zalán és Szinetár Dóra (Fotó: VIASAT3 / Fábián Bori)

Az április 20-án induló műsor a párkapcsolatok világát mutatja meg érzékenyebb, árnyaltabb megközelítésben. A hét epizód során ismert párok vállalják, hogy az ország egyik vezető pszichológusával nyíltan beszélnek kapcsolatukról: közös életük magasságairól és mélységeiről, a köztük húzódó esetleges feszültségekről, valamint azokról a helyzetekről, amelyek próbára tették, teszik őket. A beszélgetések során szó esik a konfliktusokról, azok gyökereiről és a lehetséges megoldásokról is, miközben a résztvevők őszintén reflektálnak saját működésükre és egymáshoz való viszonyukra. A folyamatot Bibók Bea pszichológus kíséri, aki segíti a párokat abban, hogy mélyebb megértésre jussanak – nemcsak egymással, hanem önmagukkal kapcsolatban is.

A heti rendszerességgel jelentkező műsor hosszú ideje működő kapcsolatokon keresztül szemlélteti a törékenység, az újrakezdés és a fejlődés dinamikáját. Célja, hogy a nézők ne csupán külső szemlélői legyenek a történeteknek, hanem érzelmileg is kapcsolódni tudjanak hozzájuk, hiszen az adások során kirajzolódnak azok a mintázatok, elakadások és belső dilemmák, amelyek nemcsak a képernyőn megjelenő párok – Kökény Attila és Kökény Aranka, Oltai Kata és Nagy Zsolt, Pataki Zita és Szárnyas Attila, Rubint Réka és Schóbert Norbert, Solti Ádám és Solti Bernadett, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, valamint Zoltán Erika és Kátai Róbert – számára lehetnek ismerősek, de a saját életünkben is visszaköszönhetnek.

Bibók Bea szakmai hitelességével garanciát jelent arra, hogy a produkció nemcsak őszinte, de valódi segítséget is nyújt. Hazánk egyik legelismertebb pszichológusaként rendszeresen tart előadásokat, valamint egyéni és csoportos terápiákat, ahol a résztvevők biztonságos, támogató közegben dolgozhatják fel életük nehéz témáit.

“Hogy miért vállaltam el ezt a felkérést? Egyrészt megtisztelőnek éreztem, másrészt pszichológusként azt vallom, hogy az önismeret és saját magunk megértése kulcs a boldog, önazonos élethez. Egy párkapcsolat hosszú távon csakis akkor működik jól, ha a felek a nehézségek idején is szövetséget alkotnak. Ehhez egy olyan stabil kapcsolódás szükséges, amit csak komoly lelki munkával lehet elérni. Pszichológushoz járni ma már komoly érték, és azok választják, akik felelősséget vállalnak önmagukért, a párkapcsolatukért, és adott esetben a rossz kötődési mintázatokat nem szeretnék továbbadni gyermekeiknek. Ez a műsor azért fontos és nagyszerű, mert megmutatja azt a mélységet, amit mindannyian – ismert és hétköznapi emberek egyaránt – átélünk.”

– mondta Bibók Bea pszichológus.

A felszín alatt 1. évad országos premier: április 20-tól minden hétfőn 19:00-kor a VIASAT3 műsorán!

Ezek lehetnek a legérdekesebb tévés és streaming programok a Digital Media Hungary 2026-on

Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Már forgatják a Lakásvadászok új évadát

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója