A februári felhozatal bejelentéséhez hasonlóan a streaming szolgáltató ezúttal is csak a legfontosabb premiereket és felkerülő tartalmakat emelte ki külön. Valójában az alábbi felsorolásnál több újdonságra számíthatnak az előfizetők márciusban. Mi 18 filmet mutatunk be, amelyek között megtalálható egy magyar rövidfilm, több tavalyi premier, számos klasszikus alkotás, valamint egy hollywoodi sztár három produkciója is. 

Mágikus, merész, meseszép utazás

1-jén debütált a Laudon Andrea rendezésében és vágásában készült rövidfilm, a Távol. A produkció egy katona sorsán keresztül vizsgálja a háború utóhatásait, az otthon hiányát és az emlékekkel való együttélés terhét. A bakát Marosvölgyi Előd (FBI: International, Keresztanyu) kelti életre, aki a kisfilm forgatókönyvét is írta. Laudon Andrea az egyik legismertebb magyar szinkronhang, ez az első rendezése.

hirdetés

Az Amazon Prime Videón tavaly januárban debütált, 1-jén azonban az HBO Maxon is elérhetővé vált a Szeretettel meghívjuk (You’re Cordially Invited) című vígjáték. Mikor két esküvőt véletlenül ugyanarra a napra és helyszínre foglalnak le, a két násznép elhatározza, hogy mégis megtartják a családjaik számára fontos eseményt. A menyasszony apja és a másik menyasszony húga káoszba fulladó párbajba kezdenek, és semmitől sem riadnak vissza, hogy felejthetetlen ünneplést biztosítsanak szeretteiknek. A két főszereplőt Will Ferrell és Reese Witherspoon alakítják.

1-jén felkerült Quentin Tarantino két filmje is a platformra: a 2012-es, Jamie Foxx, Christoph Waltz és Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Django elszabadul (Django Unchained), valamint a 2019-ben bemutatott, Brad Pitt, Margot Robbie és Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time in… Hollywood). 5-én a 2003-as Hulk című szuperhősfilmmel bővült az HBO Max kínálata. Ebben még Eric Bana (Vad természet, Star Trek) formálta meg Bruce Bannert, egy genetikai kutatót, aki laborbalesetet szenved, amelynek következtében düh hatására egy hatalmas, tomboló zöld szörnyeteggé alakul át.

5 hónappal a mozipremier után, március 6-án az HBO Maxra is felkerült a Roofman – A besurranó (Roofman). Jeffrey Manchester egyedi módszerrel próbál pénzt szerezni: a tetőkön besurranva rámolja ki a McDonald’s éttermek kasszáit. De számításaiba hiba csúszik, és lecsukják. Amikor sikerül megszöknie, egy játékbolt falai között talál menedéket, ahol plüssök társaságában tervezgeti a következő nagy dobását. Telnek a hónapok, a hajtóvadászat lassan feledésbe merül, Jeffrey pedig beleszeret Leigh-be, az áruház egyik alkalmazottjába. A címszereplőt Channing Tatum (21 Jump Street, Az elnök végveszélyben) formálja meg, míg a mellékszerepekben olyan sztárok láthatók, mint Kirsten Dunst, Juno Temple, Ben Mendelsohn és a Trónok harca sztárja, Peter Dinklage.

10 hónappal a mozis bemutatót követően, március 7-én debütált a streaming szolgáltatáson a Köln 75 című zenés életrajzi dráma. Az 1970-es években játszódó történet középpontjában egy fiatal német koncertszervező, Vera Brandes áll, aki mindössze 17 évesen elhatározta, hogy megszervezi a híres jazz-zongorista, Keith Jarrett koncertjét Kölnben. A szervezés viszont tele volt akadályokkal, végül mégis megtartják az előadást – és az ott rögzített improvizációból lesz a legendás The Köln Concert, amely minden idők egyik legsikeresebb jazz-szólólemeze lett.

12-én Adam Sandler három vígjátékával gazdagodott az HBO Max felhozatala. Az első a 2002-ben bemutatott A kismenő (Mr. Deeds) Winona Ryderrel, amelyben Longfellow Deeds egy 40 milliárd dolláros összeget örököl, a pökhendi városlakók pedig ki akarják semmizni a vagyonából. A második a 2003-as Ki nevel a végén? (Anger Management) Jack Nicholsonnal, amelyben Dave Buznikot egy repülőgépen lezajlott incidens után indulatkezelési terápiára kötelezik. Pszichiátere nem mindennapi módszerekkel próbálkozik nála. A harmadik pedig a 2006-os Távkapcs (Click) Kate Beckinsale-lel, amelyben Michael Newman hozzájut egy univerzális távkapcsolóhoz, amellyel előre-hátra járkálhat az időben. A férfi azonban rájön, hogy az eszközzel tönkreteszi az életét.

12-én egy igazi klasszikus válik elérhetővé: a Ridley Scott által rendezett, 2000-es Gladiátor (Gladiator). Az 5 Oscar-díjat nyert történelmi film főszerepében Russell Crowe látható, míg a mellékkaraktereket többek között Joaquin Phoenix, Connie Nielsen és Richard Harris keltik életre.

13-án Darren Aronofsky három filmje került fel a streaming platformra: az első a Hugh Jackman nevével fémjelzett, 2006-os A forrás (The Fountain), a második a Russell Crowe főszereplésével készült, 2014-es Noé (Noah). A harmadik pedig Aronofsky legutóbbi rendezése, a 2025-ös Rajtakapva (Caught Stealing). A történet főhőse Hank, aki korábban baseballtehetség volt, most azonban New Yorkban tengeti napjait egy lepukkant lakásban, és egy kocsmában dolgozik. Élete unalmas és kiábrándító, mígnem a szomszédja rábízza a macskáját, és felborul minden. Hamarosan különféle gengszterek üldözik, ő pedig menekülni kényszerül, és egyre zavarosabb ügyekbe keveredik. A szereplőgárda olyan neveket vonultat fel, mint Austin Butler, Vincent D’Onofrio, Zoë Kravitz, Liev Schreiber, Regina King és Matt Smith.

19-én két, sztárgárdával készült klasszikus érkezik az HBO Maxra. Az egyik az 1995-ös Apollo 13, amely Tom Hanks, Bill Paxton, Kevin Bacon, Gary Sinise és Ed Harris szereplésével mutatta be az életveszélyes holdexpedíciót. A másik a Ben Affleck és Rosamund Pike főszereplésével készült 2014-es Holtodiglan (Gone Girl). A Gillian Flynn azonos című 2012-es regénye alapján megvalósult adaptációban egy házaspár ötödik évfordulóján eltűnik a feleség, a férj pedig egyre gyanúsabbá válik. 20-án jön a Rosinski – Egy képregényművész búcsúja (Ja, Rosinski) című dokumentumfilm. Az alkotás a lengyel képregényillusztrátort, Grzegorz Rosinskit mutatja be.

6 hónappal a mozipremier után, március 27-én debütál a Mágikus, merész, meseszép utazás (A Big Bold Beautiful Journey) című dráma. A történet szerint két idegen, akik egy közös barátjuk esküvőjén találkoznak, lehetőséget kapnak arra, hogy újra átéljék a múltjuk fontos pillanatait. Ezek a pillanatok megvilágítják az utat, amely a jelenükhöz vezetett, és esélyt adnak nekik arra is, hogy megváltoztassák a jövőjüket. A két főszereplőt Colin Farrell (Pingvin, Északi vizeken) és Margot Robbie (Barbie, Üvöltő szelek) keltik életre.

A Disney+ márciusi tartalmait itt, a SkyShowtime-ét itt, az RTL+-ét itt ismertettük. Az HBO Max új sorozatairól itt írtunk. Hamarosan bemutatjuk a Netflix és az Amazon Prime Video újdonságait is.

hirdetés

Ez a 9 sorozat és film érkezik márciusban az Amazon Prime Videóra

Ismét Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét

A Netflix két szenzációját is díjazták a 98. Oscar-gálán

Rangos díjat kaptak a Hogyan tudnék élni nélküled? főszereplői

Premierözön márciusban: 24 produkció érkezik az RTL+-ra

Kiderült, hogy folytatódik-e a Yellowstone testvérsorozata, a Marshals