A Trónok harca a Warner Bros. Discovery egyik legnagyobb franchise-a, amely az alapszérián túl már két spin-offot is kapott. Az egyik a Sárkányok háza, amelynek 3. évada idén nyáron érkezik, és A Hét Királyság lovagja, amely januárban debütált az HBO Maxon. A médiavállalatnál azonban számos másik testvérsorozat is tervben van vagy már készül. Köztük van egy olyan előzményszéria is, amely 300 évvel a Trónok harca sorozat cselekménye előtt játszódik és I. Aegon hódításáról szól. A produkcióról 2023-ban érkezett először hír, azóta viszont nem kaptunk róla friss információt. Most kiderült, hogy a projekt továbbra is fejlesztés alatt áll az HBO-nál, de átalakult.
Az I. Aegon hódításáról mesélő projekt előzménysorozat helyett előzményfilm lesz – írja bennfentes forrásokra hivatkozva a Page Six. Az oldal úgy tudja, hogy a forgatókönyvön Beau Willimon dolgozik, és a Warner Bros. Discovery vezetősége állítólag nagyon elégedett a szkript eddig elkészült változatával. Willimon korábban olyan sorozatok készítésében vett részt, mint az Andor és a Kártyavár, A hatalom árnyékában című filmért pedig Oscar-díjra jelölték.
A történet I. Aegonról szólhat, aki két nővérével – akik egyben a feleségei is -, sárkányaikkal és hadseregükkel leigázta a westerosi királyságok nagy részét. Ezzel Aegon lett Westeros első királya, így ő ült először a Vastrónon és alapította meg a három évszázadon át uralkodó Targaryen-házat.
Az előzményfilm sorsát azonban befolyásolhatja, hogy a Paramount Skydance felvásárolja a Warner Bros. Discovery-t, az üzletről itt írtunk.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

