Az utóbbi hónapokban több változás is történt az ATV Csoportnál. Októberben kiderült, hogy Krug Emília 12 év után távozik az ATV-től és egyúttal a Startból is. Pár hete Dömsödi Gábor harangozta be, hogy ő is otthagyja az ATV reggeli műsorát. Decemberben Nemes Annával erősített a Start csapata. Pár napja számoltunk be róla, hogy Papp Réka Kinga érkezik Dömsödi Gábor helyére. Most kiderült, hogy egy másik képernyős is otthagyja az ATV-t.
Egri Viktor négy év után távozik az ATV-től. A médiavállalat közleményben jelentette be, hogy a januári szünet után az ATV legnépszerűbb műsorvezetői váltásban vezetik majd a Csatt és Csatt.2 című vitaműsorokat, amik februártól kerülnek képernyőre. A közlemény végén megköszönték Egri Viktor eddigi munkáját a csatornánál, és további sok sikert kívántak egyéb munkáihoz.
„Az ATV szakmai vezetése úgy ítélte meg, hogy a választási kampányban a nagyobb elérés érdekében a műsor megújítására van szükség, a változással az ATV célja a műsor sokszínűségének, népszerűségének, és ezáltal a nézettségének növelése”
– így indokolta az ATV Csoport a döntést.
Egri Viktor a 24.hu megkeresésére elárulta, hogy novemberben még volt két tervezett Csatt-felvétel december végére, ám a csatorna ezeket később gazdasági okokra hivatkozva törölte. A műsort előbb január közepéig, majd február elejéig felfüggesztették. A műsorvezető szerint számára is ma derült ki, hogy felmondják a szerződését: a döntést a nézettségi mutatókkal indokolták neki, amit azonban Egri Viktor csak ürügynek tart.

Újabb három híresség csatlakozott Az Árulók idei évadához

Egy focista váltja Árpa Attilát a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évadában

Kiderült, hogy mikor indul az Álarcos énekes 5. évada az RTL-en

Hivatalos: megválasztották a Médiatanács új elnökét és négy tagját

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

