A Marvel 2026-os felhozatalát a Wonder Man című sorozat nyitja január 27-én, kedden az Egyesült Államokban. A magyar premier január 28-án lesz a Disney+-on. Destin Daniel Cretton (Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája, Tokyo Vice) és Andrew Guest (Brooklyn 99 – Nemszázas körzet, Balfékek) szériája egy Simon Williams, avagy Wonder Man nevű szuperhős nem szokványos eredettörénetét meséli el, aki először 1964-ben bukkant fel a képregényekben. A produkcióról 2022-ben hallottunk először, majd 2023-ban le is forgatták. Az első videót tavaly októberben láthattuk, most pedig megérkezett a második, magyar feliratos előzetes is.

A történet szerint Simon Williams egy küszködő színész, aki éppen Wonder Man szerepére pályázik egy filmben, miközben a sors fintoraként maga is szert tesz a különleges képességekre. Céljait egy veterán színész, Trevor Slattery segít elérni, aki korábban azzal tett szert hírnévre, hogy a Mandarin nevű terroristának adta ki magát (a Vasember 3-ban). Csakhogy a film rendezője olyan embert keres a főszerepre, aki nem szuperhős, így semmiképpen sem derülhet ki, hogy Simon az.

A 8 részes minisorozat címszerepét Yahya Abdul-Mateen II (Watchmen, Aquaman) alakítja, Trevor Slatteryt pedig újfent Ben Kingsley (A csütörtöki nyomozóklub, Vasember 3) formálja meg.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata