Andy Lane Ifjú Sherlock Holmes-könyvszériája alapján sorozat készül az Amazon Prime Videóra. A Young Sherlock című produkció első képei december elején érkeztek meg, és akkor kiderült az is, hogy 2026-ban számíthatnak rá az előfizetők. Az adaptáció most megkapta az első előzetesét is, valamint a médiavállalat bejelentette a pontos premierdátumot is.
A Young Sherlock 8 részes 1. évada 2026. március 4-én debütál az Amazon Prime Videón. A legendás detektív eredettörténete az 1870-es években, Oxfordban játszódik, amikor az ifjú Sherlock belekeveredik az első gyilkossági ügyébe. Holmes maga is gyanúba keveredik, sőt veszélybe kerül a szabadsága, így nem marad más választása, mint kinyomozni, hogy ki a valódi tettes. A legelső esete pedig egyből egy olyan világméretű összeesküvést tár fel, amely örökre megváltoztatja az életét.
A főszereplőt Hero Fiennes Tiffin (Miután-filmek, A piszkos hadviselés minisztériuma) játssza, a további szerepekben pedig többek között Max Irons (A keselyű három napja, A fehér királyné), Joseph Fiennes (A szolgálólány meséje, Amerikai Horror Story), Natascha McElhone (Halo, A kijelölt túlélő), Dónal Finn (Az Idő Kereke, Engedetlen hősök), Colin Firth (A király beszéde, Lockerbie: Az igazság nyomában) és Zine Tseng (A 3-test-probléma) láthatók. A produkció showrunnere és forgatókönyvírója Matthew Parkhill (Deep State – Háttérhatalom, Bűnös utakon), az első két epizódot pedig Guy Ritchie (Sherlock Holmes-filmek, Úriemberek) rendezte.

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada

Premierözön májusban: 19 produkció érkezik az RTL+-ra

Scherer Péter halála miatt hétvégén műsorváltozás lesz az RTL-en

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Rendkívüli műsorváltozás lesz pénteken Scherer Péter halála miatt az egyik országos csatornán

