Gelencsér Tímea 2019-ben, az Exatlon Hungary versenyzőjeként tűnt fel először a TV2-n. Ezt követően a sportreality pályariportere volt két évadon át, 2020-ban pedig szerepelt a Dancing with the Stars első etapjában, melyet táncpartnerével, Hegyes Bertalannal meg is nyert. Később a táncos showműsor háttérműsorainak házigazdája volt, majd a Spíler TV-n futó Spíler Stadion című produkciót vezette. 2024-ben távozott a TV2 Csoporttól. Még abban az évben átment az RTL Magyarországhoz. Az Álarcos Énekesben versenyzett, a Hell Boxing Kingsben pedig műsorvezetőként vett részt. Tegnap viszont kiderült, hogy ismét a TV2-höz igazolt.
Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója a Sztárban Sztár All Stars fináléjában jelentette be, hogy 2026-ban visszatér az Exatlon Hungary a TV2-re. A sportreality házigazdái pedig a műsor korábbi párosa, Palik László és Gelencsér Tímea lesznek.
„A pillanat, amit nem láttam jönni, de szerintem Ti sem! Nemcsak a TV2-höz tértem vissza, hanem az Exatlonhoz is, aminek hallatán a mai napig hevesebben ver a szívem, hiszen ott kezdődött minden… Az elmúlt évek sok változást hoztak, de úgy igazán most először érzem azt, hogy a helyemen vagyok. Szóval készüljetek, 2026-ban rengeteg meglepetéssel érkezünk… mert ilyen az Exatlon”
– írta Gelencsér Tímea Instagramon.
Gelencsér Tímeát így 2 év után láthatják majd ismét a TV2 nézői.

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból

