A korábbi szokásoktól eltérően idén augusztusban a Magyar Nagydíj hétvégéjén az MTVA nem jelentette be, hogy megszerezte a következő évekre az év végén lejáró Forma-1-es közvetítési jogokat. Emiatt azóta mind a magyar sajtóban, mind a közösségi médiában több komoly találgatás is színterepet kapott, hogy vajon melyik társaság közvetíti majd itthon a száguldó cirkusz futamait. Fő esélyesnek mindenki továbbra is a közmédiát és az M4 Sportot tartotta, de mindenkiben komolyan felmerült az RTL Magyarország is, hisz pár éve azt sem gondolta senki, hogy a Bajnokok ligáját ők fogják adni. De a találgatáskor az RTL+ mellett más streaming szolgáltatásoknál, valamint a TV2 Csoport, Network4, AMC Networkshöz tartozó sportcsatornák is felmerültek.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Egészen mostanáig azonban nem lehetett tudni, mi lesz. A mai, szezonzáró futam előtt azonban az MTVA bejelentette, hogy 2026-ban és 2027-ben is hozzájuk kerülnek a Forma-1 magyarországi televíziós közvetítési jogai. A szerződést Gyulay Zsolt, a hazai jogokkal rendelkező és értékesítő Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója írta alá az M4 Sport évzáró Abu-Dhabi Nagydíj felvezető műsorában. A megállapodásoknak köszönhetően – továbbra is – nemcsak a futamok és az időmérő edzések, hanem a szabadedzések is képernyőre kerülnekírja az m4sport.hu.

„A Liberty érkezésével a Forma-1 népszerűsége folyamatosan nő, erre nem kell jobb bizonyíték annál, hogy évről évre telt házas hétvégéket rendezünk Magyarországon. Az M4 Sport fontos partnerünk abban, hogy a világ egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb sorozatának eseményeit a magyar szurkolók is hétről hétre nyomon követhessék, s felfokozott hangulatban várhassák a Magyar Nagydíjat. Az M4 Sport az elmúlt években is bizonyította, milyen magas színvonalon tudja megmutatni a történéseket, így jó kezekben maradnak a jogok”

fogalmazott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A megállapodások értelmében nemcsak az F1-es, hanem az F2-es és az F3-as sorozatokat is a közmédia sportcsatornáján láthatják majd a nézők.

Röviden összefoglalva, minden marad a régiben. Nagyon örülünk, hogy sikerült elnyernünk a következő két évre is a közvetítési jogokat. Az F1 továbbra is rendkívül népszerű Magyarországon, az egyik zászlóshajónk, a mostani hétvégéig idén több mint 3,6 millió honfitársunk kapcsolódott be legalább egy közvetítésünkbe. Gyanítom, jövőre sem csökken ez a szám, főleg az új szabályrendszerrel, az új autókkal és látva a mostani izgalmakat”

– mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Premierözön a Netflixen: 24 új sorozat, vagy friss évad érkezik májusban

Nagy műsorváltozás és teljesen új esti műsorrend lesz jövő héten a TV2-n

Meglepő bejelentés: A mi kis falunk koncert lesz Budapesten

Scherer Péter halála és a Kincsvadászok miatt átalakul a TV2 hétvégi főműsorideje

Kiderült, hogy A Nagy Ő visszatér-e idén a TV2-re

Kirúghatták a SkyShowtime-on látható Gengsztervilág egyik főszereplőjét