Tavaly novemberben a Big Picture konferencián leplezték le, hogy egy új műsor készül REnoválók – Lakás újrahasznosítva címmel. Idén augusztusban kiderült, hogy Puskás-Dallos Bogi lesz a házigazda. A brit Salvage Squad formátumra épülő produkcióban a tervezőcsapatok alacsony büdzséből gazdálkodva, fenntartható módon újítják fel különböző civilek és hírességek otthonát. Nemrég bejelentették, hogy az 1. évad november 17-én, hétfőn debütál a VIASAT3-on. Most azt is kiderült, hogy kik lesznek az első sztárvendégek, illetve az is, hogy dupla epizódokkal indul a műsor.

November 17-én és 24-én, hétfőn 19 órakor dupla részekkel kerül képernyőre a REnoválók – Lakás újrahasznosítva 1. etapja  a VIASAT3-on. Ezt követően heti 1 epizóddal jelentkezik majd a produkció.

Az első adásban Barbi édesanyját akarja meglepni azzal, hogy nagymamája egykori szobáját alakíttatja át a budapesti otthonukban. Mindeközben a Balatonnál Oroszlán Szonja szeretné családi nyaralójának konyháját átformálni. A második részben Thuróczy Szabolcs bohém, eklektikus lakásának télikertje kerül fókuszba. A másik helyszín pedig egy fiatal szegedi pár, Réka és Zoltán különleges, jurta álomotthona.

A folytatásban olyan hírességek kerülnek majd sorra, mint Henry Kettner, Jakupcsek Gabriella, Soma Mamagésa, Szabó Simon, Szujó Zoltán és Trokán Nóra.

hirdetés

Két évad után elkaszálták a SkyShowtime egyik sorozatát

Szombat este ismét műsorváltozás lesz a TV2-n

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Mellékhatás 2. évada

Megvan, hogy mikor jön az RTL-re Csuja Imre és Scherer Péter új sorozata

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Ma indul a Most Wanted – A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)