Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója több olyan műsorról is beszélt a nemrég megtartott Big Picture konferencián, amelyek a következő bő 1 évben kerülnek a TV2 képernyőjére. Köztük volt az Újratervezés 6. évada, a Kincsvadászok következő etapja, valamint Lékai-Kiss Ramóna új realityje, a márciusban bejelentett Lakásvadászok. Most kiderült, hogy egyik produkcióra sem kell 2026-ig várni, mindhárom idén novemberben debütál a csatornán. Részletek a médiavállalat közleményében: 

Új részekkel folytatódik az Újratervezés november 17-én 21.45-kor a Super TV2-n. Szabó Zsófi, Stohl András és Szabó András Csuti műsorvezetésével ismét olyan családok történeteit ismerhetik meg a nézők, akik – bár nagy szükség lenne rá – önerejükből nem tudnák felújítani otthonukat. A produkció jól összehangolt csapata ezúttal is munkához lát, hogy a nézők szeme láttára varázsolják újjá, otthonossá a házaikat. A műsorvezetők mellett Lehoczky Léna tervező-lakberendező most sem ismer lehetetlent, és kreatív ötleteivel, egyedi megoldásaival valóra váltja a gyerekek és szüleik álmait. A mindenre elszánt négyes ezúttal négy olyan család életét mutatja be a műsorban, akiknek egy igazi otthon megteremtése eddig szinte elérhetetlen volt, ám most a három műsorvezető, a tervező és a kivitelező csapat segítségével legmerészebb vágyaik válnak valóra. A produkció egyik különlegessége, hogy amíg a felújítás zajlik, az Újratervezés csapata felejthetetlen élményprogramokra invitálják a gyerekeket és szüleiket.

Végre képernyőre kerül az eredeti lakáskereső reality! November 24-én, rögtön a Házasság első látásra fináléja után indul egy Európát már meghódító, vadonatúj formátum Lékai-Kiss Ramóna műsorvezetésével.

“Nagy volt a verseny a Flat Hunters jogaiért, amit végül a TV2 szerzett meg. Hiszünk ebben a formátumban, ahogy a Kincsvadászokban is éreztük a potenciált. Úgy gondolom, ez a legjobb alkalom arra, hogy bevezessünk egy újabb szerethető műsort, amelyben ezúttal is együtt örülhetnek a nézők a civil szereplők sikereinek”

– mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója.

A Lakásvadászok – Otthon első látásra Magyarország első szakmai ingatlanos reality-je, ahol minden nap egy új vevő keresi álmai otthonát három profi ingatlanos segítségével – öt kiemelt régióban, hetente váltakozva: Budapest, Pest megye, Debrecen, Pécs és a Balaton térsége. A műsorban valódi vásárlók, valódi döntések és valódi tétek kerülnek a képernyőre. Hétfőtől péntekig minden nap új élethelyzetet, új igényeket és új versenyhelyzetet ismerhetünk meg – miközben a három ingatlanos mindegyike megpróbálja bebizonyítani, hogy ő érti legjobban az ügyfél álmait és valós lehetőségeit. Csütörtökön jön az első fordulópont – búcsút intenek annak az ingatlanosnak, aki a héten kevesebb eladást ért el és a szakmai szavazáson alulmaradt. Pénteken a cél egyszerű, mégis minden szempontból komoly kihívás: szakmailag a legjobbnak lenni és megtalálni a hét utolsó vevője számára az ideális otthont – és elnyerni a régió győztese címet és a 4 millió forintos főnyereményt.

A Kincsvadászok indulása óta hatalmas népszerűségnek örvend, a rajongóknak pedig jó hír, hogy november 25-től a Házasság első látásra helyén vadonatúj epizódokkal folytatódik kedvenc műsoruk. A TV2 műtárgy-kereskedő showjának legújabb részeiben is különleges tárgyak érkeznek a Kincsvadászok stúdiójába. A Till Attila által vezetett Kincsvadászok stábja változatlan, Kelen Anna és Megyesi Balázs műtárgyszakértők mellett, a jól megszokott 5 fős kereskedő csapat: Dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor izgatottan várja, mikkel lepik meg őket a műsor civil eladói. Meglepetésben pedig nem lesz hiány, hiszen a különleges történettel bíró festmények, szobrok, ékszerek és porcelánok mellett többek között egy MIG pilóta sisak, egy régi tűzoltó autó és egy indonéziai riksa is a kereskedők elé kerül. Már csak az a kérdés, sikerül-e eladni a különleges tárgyakat, és ha igen, kinek és mennyiért?

hirdetés

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

Ő lesz az Útközben elmeséled 2. évadának utolsó vendége

Kastélyban játszódó, vadonatúj taktikai realityt indít jövőre a TV2

Egyre biztosabb, hogy év végén megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

700 ezer előfizető - a 3 legnagyobb fizetős streaming szolgálató közé kerülhetett hazánkban az RTL+

Megszűnik a TV2 Csoport egyik fontos csatornája