A szeptemberi felhozatal bejelentéséhez hasonlóan a streaming szolgáltató ezúttal is csak a legfontosabb premiereket és felkerülő tartalmakat emelte ki külön. Valójában az alábbi felsorolásnál több újdonságra számíthatnak az előfizetők októberben. Mi 32 filmet mutatunk be, amelyek között megtalálható számos horrorfilm, friss premierek, akcióklasszikusok, valamint az elmúlt évek több nagy sikerű produkciója is.

Oppenheimer
2-án négy régebbi horror is elérhetővé vált: az 1978-as Halloween – A rémület éjszakája (Halloween), az 1997-es Kocka (Cube), az 1999-es Ideglelés (The Blair Witch Project) és a 2004-es Átok (The Grudge). Szintén 2-án került fel Chloé Zhao Oscar-díjas drámája, A nomádok földje (Nomadland). 3-án a Michael Keaton főszereplésével készült, Oscar-díjas Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című 2014-es dramedyvel, valamint egy 2024-es disztópikus musicaldrámával, a Végével (The End) gazdagodott a kínálat.
Ugyancsak 3-án vált megtekinthetővé a Démonok között franchise három filmje: a 2013-as Démonok között (The Conjuring), a 2016-os Démonok között 2. (The Conjuring 2.) és a 2021-es Démonok között – Az ördög kényszerített (The Conjuring: The Devil Made Me Do It). A széria a Warren házaspár paranormális nyomozásait követi, a főszerepben Vera Farmiga és Patrick Wilson látható.
4-én Arnold Schwarzenegger két akcióklasszikusával bővült az HBO Max felhozatala: az egyik az 1982-ben bemutatott Conan, a barbár (Conan the Barbarian), a másik az 1985-ös Kommandó (Commando). 4-én felkerült egy harmadik ’80-as évekből származó kultfilm is, az 1984-es Végtelen történet (The Neverending Story). 7-én debütált Mándi Ferenc 2024-ben megjelent dokumentumfilmje, a 2550. Ebben Till Anilla élete eddigi legnagyobb kihívásaként megkísérelte egyben végigjárni Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonalát, a 2550 km-es Kékkört.
10-én újabb horrorfilmek váltak elérhetővé a platformon: a Démonok között szériához tartozó 2018-as Az apáca (The Nun) és annak 2023-as folytatása, Az apáca 2. (The Nun 2); Stephen King Az című regényének 2017-es adaptációja, az Az (It), illetve annak második része, a 2019-es Az – Második fejezet (It: Chapter Two). Ezek előzményeit meséli el az It: Welcome to Derry című sorozat, amely szintén októberben kerül fel a streaming szolgáltatásra.
Korábban csak az Amazon Prime Videón volt elérhető, de 10-én az HBO Maxra is megérkezett a Gyilkos hőség (Killer Heat). A Jo Nesbo regénye alapján készült noir thriller főszereplői Joseph Gordon-Levitt, Shailene Woodley és Richard Madden. A történet szerint egy külföldi magánnyomozót megbíznak egy gyanús haláleset kivizsgálásával a görögországi Krétán, ahol az áldozat befolyásos családjában mélyen gyökeredzik a féltékenység.
Szintén 10-én került fel Christopher Nolan nagyszabású életrajzi drámája, a 2023-as Oppenheimer. A történet középpontjában J. Robert Oppenheimer fizikus áll, aki kollégáival – köztük a magyar származású Teller Edével és Szilárd Leóval – a Manhattan Terv vezetőjeként az első atomfegyver létrehozásáért felelős. A szereplőgárda olyan sztárokat vonultat fel, mint a címszereplőt alakító Cillian Murphy, valamint Robert Downey Jr., Matt Damon, Emily Blunt, Florence Pugh, Rami Malek, Kenneth Branagh, Josh Hartnett, Jack Quaid, Matthew Modine és Casey Affleck. A film Kai Bird és Martin J. Sherwin Amerikai Prométheusz című könyve alapján készült. A produkció 13 Oscar-jelölést kapott, végül 7 kategóriában (legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb férfi mellékszereplő, legjobb operatőr, legjobb vágás, legjobb filmzene) tudott nyerni.
Október 12-én érkezett meg Martin Scorsese 2002-es klasszikusa, a Leonardo DiCaprio, Daniel Day-Lewis és Cameron Diaz főszereplésével készült New York bandái (Gangs of New York). 17-én négy újabb horrorfilmmel gazdagodott a katalógus: köztük van a 2014-es Annabelle, a 2017-es Annabelle 2. A teremtés (Annabelle 2: The Creation), a 2019-es Annabelle 3. (Annabelle Comes Home) és a 2009-es Pokolba taszítva (Drag Me to Hell). 18-án kerül fel a Sir Alex Ferguson: Nem adom fel (Sir Alex Ferguson: Never Give In) című sportdokumentumfilm is. A 2021-es alkotás betekintést nyújt a Manchester United egykori menedzserének legendás életébe.
19-én Michael Bay 2022-es akcióthrillerével, a Jake Gyllenhaal nevével fémjelzett Rohammentővel (Ambulance) bővült a kínálat. 23-án válik elérhetővé az Everest. Baltasar Kormákur 2015-ös hegymászós drámájában olyan színészek bukkannak fel, mint Jason Clarke, Jake Gyllenhaal, Josh Brolin, Sam Worthington, Vanessa Kirby és Keira Knightley. Komoly sztárfelhozatallal bír a 23-án érkező A nagy dobás (The Big Short) is. Adam McKay olyan nagyágyúkkal forgatta a 2015-ös életrajzi filmet, mint Christian Bale, Brad Pitt, Ryan Gosling, Karen Gillan, Selena Gomez, Steve Carell, Marisa Tomei és Melissa Leo.
24-én debütál Luca Guadagnino 2023-as romantikus sportdrámája, a Challengers. Ebben Zendaya, Josh O’Connor és Mike Faist karaktereinek szerelmi háromszöge áll a középpontban. A történet középpontjában egy tenisztehetségek számára rendezett bajnokság áll. 25-én megtekinthetővé válik a Mentőexpedíció (The Martian) című 2015-ös sci-fi. Az Andy Weir azonos című bestseller regénye alapján készült alkotásban a Matt Damon által alakított főhős a Marson ragad.
Végül 31-én jön A ring királynője (The Queen of Ring) című dráma. Egy olyan korszakban, amikor a női pankráció illegális volt az Egyesült Államokban, egy kisvárosi egyedülálló anya szembemegy a szabályokkal, és belép egy különös amerikai szórakoztatóipari világba. A veszélyek ellenére gyorsan kiemelkedik, és dominálja ezt a rétegműfajt, miközben történelmet ír: ő lesz az első női sportoló, aki milliókat keres. A címszereplőt Emily Bett Rickards (A zöld íjász, Flash – A villám) alakítja.
A Disney+ újdonságairól itt, az RTL+ premierözönéről itt, a SkyShowtime tartalmairól pedig itt írtunk. Az HBO Max új szériáit itt ismertettük. Hamarosan bemutatjuk a Netflix és az Amazon Prime Video októberi produkcióit is.

Az Árulók egyik népszerű játékosa lesz az Útközben elmeséled következő vendége

Két népszerű saját gyártású műsor is dupla résszel folytatódik a hétvégén

Premierözön a Netflixen: 14 film kerül fel októberben a streaming szolgáltatóra

Rövid szünetre megy a Sztárbox

Premierözön a Netflixen: 26 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben
