A 35. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 36. héten (szeptember 1-7.) hétköznap délután a Féktelen szív most is minden nap simán legyőzte a Drága örökösök ismétlését. Remekelt az RTL Híradó, mely 18-59-ben hat napot is behúzott és a teljes lakosság körében is négyszer nyert. A Tények célcsoportban (18-59) mindössze egyszer, összlakosságban pedig háromszor győzött. Este a Tények Plusz hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken közepes, szerdán pedig gyenge eredményeket hozott. A Fókusz hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken szintén közepes, kedden pedig gyenge adatokat szállított. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora háromszor, az RTL magazinja pedig kétszer tudott nyerni. A heti összesítésben 0,7 százalékponttal a Tények Plusz teljesített jobban. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon továbbra is szárnyal, ezúttal 5 és 9 százalék közötti közönségarányokkal. Továbbá az Adom a napom 5. évadának első hete VIASAT3-as szinten remekül teljesített.
Az Ázsia Expressz hétköznap is sokakat ültetett a tévéképernyők elé. Hétfőn, kedden és szerdán kiemelkedő, csütörtökön és pénteken pedig jó számokat hozott. Az utazós reality minden nap legyőzte az RTL sztárpár realityjét. A heti toplistán a harmadik helyet zsákolta be és minden hétköznap este a legnézettebb műsor volt 18-59-ben. A Nyerő Páros meglepetésre minden nap csupán közepesen futott, pedig eddig a kevésbé nézett évadai is legalább jól mentek. Sebestyén Balázs műsora a heti toplistán mindössze a kilencedik lett.
A Házasodna a gazda hétfőtől csütörtökig gyenge, pénteken pedig nagyon gyenge eredményeket produkált. A vidéki reality minden nap kikapott az RTL-es konkurenseitől, annak ellenére, hogy nagyrészt azok sem teljesítettek jól. Nádai Anikó produkciója a heti top 10-be se került be (13. lett). A Kísértés hétfőn, kedden és csütörtökön közepesen, szerdán pedig jól ment. Kasza Tibor műsora egyelőre messze elmarad a tavalyi remeklésétől, de ezzel is nyerni tud. Ez a reality sem került be a heti top 10-be, a gazdát eggyel megelőzve a tizenkettedik lett. Pénteken az Ázsia Expressz – kibeszélő gyenge számokat hozott. Ezeken kívül szerdán az Orvlövész című film kábeles szinten tarolt a Mozi+-on.
Szombaton délután a Forma-1: Olasz Nagydíj – időmérő remekelt az M4 Sporton. Este a Tények Plusz közepesen, a Fókusz Plusz pedig gyengén muzsikált. Később három nagyágyú csapott össze. A leghamarabb induló Megasztár közepes számokat ért el és csak az RTL magazinját tudta legyőzni, az RTL tehetségkutatója és a közös sávjukban a közmédia sportközvetítése simán leverte. A TV2 tehetségkutatója a heti toplistán csak a hatodik lett. Az X-Faktor jól teljesített, de az előző évi adásokkal ellentétben most nem tarolt. Ennek a legfőbb oka a bombaerős foci lehetett, de biztosan nem tett neki jó az sem, hogy egy másik tehetségkutató futott vele szemben. Ezek ellenére is az RTL szombati nagyszabású showműsora a hét második legnézettebb műsora lett 18-59-ben. Az említett FIFA VB – selejtező: Írország – Magyarország futballmeccs hatalmasat tarolt az M4 Sporton és mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora lett. A Valami Amerika sorozat premierje nagyon gyengén nyitott. Késő este azonban, már tehetségkutató ellenfelek nélkül közepes eredményt szállított. A produkció a heti toplistán a top 10 közelébe sem került (16. lett).
Vasárnap nagyot tarolt a Forma-1: Olasz Nagydíj a közmédia sportcsatornáján. A száguldó cirkusz idei utolsó európai futama annak ellenére, hogy délután került képernyőre a heti toplista nyolcadik helyén végzett. Este a Sztárban Sztár All Stars jól indított és legyőzte mindkét RTL-es ellenfelét. A heti toplistán a negyedik lett. A Házon kívül ugyan kikapott a TV2 vasárnapi nagyszabású showműsorától, de így is jól teljesített, sőt mindössze 0,2 százalékponttal maradt el a közönségaránya (17%), a produkció idei második féléves átlagától (17,2%). A heti toplistán a tizedik lett. A Sztárbox is jól kezdett és alig volt különbség a TV2 zenés produkciójához képest. Ugyan az első fele kikapott Tilláéktól, a második fele már meg tudta verni. Jól látszik, hogy két hasonlóan erős brand versenyzett egymással és a szoros győzelem valószínűleg azért lett a Sztárban Sztáré, mert jóval hamarabb kezdődött. A heti toplistán az ötödik helyen végzett.
A hetet most is a TV2 nyerte az RTL előtt, ezúttal 1,7 százalékponttal. A harmadik a Mozi+ lett, a negyedik a Film+, az ötödik pedig az M4 Sport. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Prime, a Sorozat+ és az Adom a napom premierhetén a VIASAT3 is. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a lineáris share%-ot és a 18-59-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve. A főműsoridő január óta 18-23 óra között értendő.)
Hétfő:
TV2: Féktelen szív: 373 ezer (21,7%),18-59: 120 ezer (18,9%)
RTL: Drága örökösök: 64 ezer (3,8%),18-59: 26 ezer (4,2%)
TV2: Tények: 550 ezer (25,1%),18-59: 183 ezer (22,2%)
RTL: Híradó: 534 ezer (24,3%), 18-59: 191 ezer (23%)
TV2: Tények Plusz: 421 ezer (17,5%), 18-59: 149 ezer (16,3%)
RTL: Fókusz: 308 ezer (12,6%), 18-59: 143 ezer (15,3%)
TV2: Ázsia Expressz: 608 ezer (19,9%), 18-59: 266 ezer (20,8%)
RTL: Nyerő páros: 395 ezer (12,9%), 18-59: 207 ezer (16%)
TV2: A Kísértés: 315 ezer (12,3%), 18-59: 173 ezer (14,9%)
RTL: Házasodna a gazda: 356 ezer (14,2%), 18-59: 148 ezer (13%)
Kedd:
TV2: Féktelen szív: 388 ezer (23%),18-59: 120 ezer (20,4%)
RTL: Drága örökösök: 56 ezer (3,4%),18-59: 20 ezer (3,5%)
TV2: Tények: 549 ezer (25,4%),18-59: 186 ezer (22%)
RTL: Híradó: 501 ezer (23,2%), 18-59: 154 ezer (18,2%)
TV2: Tények Plusz: 402 ezer (16,8%), 18-59: 140 ezer (15,2%)
RTL: Fókusz: 284 ezer (11,6%), 18-59: 108 ezer (11,5%)
TV2: Ázsia Expressz: 600 ezer (19,7%), 18-59: 274 ezer (21,1%)
RTL: Nyerő páros: 406 ezer (13,3%), 18-59: 206 ezer (15,7%)
TV2: A Kísértés: 305 ezer (11,8%), 18-59: 175 ezer (15,1%)
RTL: Házasodna a gazda: 356 ezer (14%), 18-59: 165 ezer (14,4%)
Szerda:
TV2: Féktelen szív: 388 ezer (22,9%),18-59: 118 ezer (18,3%)
RTL: Drága örökösök: 52 ezer (3,1%),18-59: 22 ezer (3,5%)
TV2: Tények: 521 ezer (24,3%),18-59: 167 ezer (19,7%)
RTL: Híradó: 550 ezer (25,6%), 18-59: 213 ezer (25,1%)
TV2: Tények Plusz: 380 ezer (15,8%), 18-59: 131 ezer (13,7%)
RTL: Fókusz: 319 ezer (13%), 18-59: 146 ezer (14,8%)
Mozi+: Orvlövész (film): 126 ezer (6,1%), 18-59: 78 ezer (8%)
TV2: Ázsia Expressz: 577 ezer (19,3%), 18-59: 263 ezer (20,3%)
TV2: A Kísértés: 293 ezer (12,9%), 18-59: 185 ezer (17,4%)
RTL: Nyerő páros: 408 ezer (13,5%), 18-59: 216 ezer (16,6%)
RTL: Házasodna a gazda: 397 ezer (15,5%), 18-59: 166 ezer (14,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 170 ezer (9,5%), 18-59: 77 ezer (8,9%)
Csütörtök:
TV2: Féktelen szív: 371 ezer (22,1%),18-59: 125 ezer (20,5%)
RTL: Drága örökösök: 49 ezer (3%),18-59: 17 ezer (2,9%)
TV2: Tények: 535 ezer (25,2%),18-59: 178 ezer (22,6%)
RTL: Híradó: 571 ezer (26,9%), 18-59: 200 ezer (25,3%)
TV2: Tények Plusz: 394 ezer (16,4%), 18-59: 139 ezer (15,2%)
RTL: Fókusz: 331 ezer (13,7%), 18-59: 210 ezer (16,4%)
TV2: Ázsia Expressz: 569 ezer (18,6%), 18-59: 242 ezer (18,8%)
RTL: Nyerő páros: 406 ezer (13,3%), 18-59: 153 ezer (16,5%)
TV2: A Kísértés: 275 ezer (11,7%), 18-59: 174 ezer (16,1%)
RTL: Házasodna a gazda: 355 ezer (14,2%), 18-59: 210 ezer (16,4%)
Péntek:
TV2: Féktelen szív: 371 ezer (22,4%),18-59: 117 ezer (20%)
RTL: Drága örökösök: 49 ezer (3%),18-59: 14 ezer (2,5%)
TV2: Tények: 534 ezer (25,5%),18-59: 171 ezer (21,9%)
RTL: Híradó: 549 ezer (26,2%), 18-59: 180 ezer (23,1%)
TV2: Tények Plusz: 418 ezer (18,2%), 18-59: 142 ezer (16,6%)
RTL: Fókusz: 305 ezer (13,1%), 18-59: 134 ezer (15,5%)
TV2: Ázsia Expressz: 560 ezer (19,9%), 18-59: 231 ezer (19,3%)
TV2: Ázsia Expressz – kibeszélő: 268 ezer (11,8%), 18-59: 134 ezer (12,9%)
RTL: Nyerő páros: 354 ezer (12,4%), 18-59: 197 ezer (16,8%)
RTL: Házasodna a gazda: 308 ezer (11,8%), 18-59: 138 ezer (11,8%)
Szombat:
M4: Forma-1: Olasz Nagydíj – időmérő: 241 ezer (13,9%), 18-59: 128 ezer (17,8%)
TV2: Tények: 517 ezer (24,7%), 18-59: 166 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 489 ezer (23,2%), 18-59: 171 ezer (21,1%)
M4: FIFA VB – selejtező: Írország – Magyarország (foci): 775 ezer (25,5%), 18-59: 411 ezer (28,3%)
TV2: Tények Plusz: 383 ezer (16,7%), 18-49: 132 ezer (15,1%)
TV2: Megasztár – 1. válogató: 575 ezer (19,3%), 18-59: 227 ezer (17%)
RTL: Fókusz Plusz: 279 ezer (11,4%), 18-59: 126 ezer (13,3%)
RTL: X-Faktor – 1. válogató: 542 ezer (17,4%), 18-59: 305 ezer (21,8%)
RTL: Valami Amerika 1×01: 241 ezer (8,7%), 18-59: 144 ezer (10,4%)
RTL: Valami Amerika 1×02: 192 ezer (11%), 18-59: 116 ezer (12,3%)
Vasárnap:
M4: Forma-1: Olasz Nagydíj: 437 ezer (21,5%), 18-59: 224 ezer (26,5%)
TV2: Tények: 549 ezer (22,5%), 18-59: 171 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 561 ezer (22,8%), 18-59: 225 ezer (22,7%)
TV2: Sztárban sztár All Stars – 1. élő show: 711 ezer (26,1%), 18-59: 266 ezer (21,2%)
RTL: Házon kívül: 457 ezer (15,7%), 18-59: 212 ezer (17%)
RTL: Sztárbox – 1. adás 1. rész: 416 ezer (12,8%): 18-59: 256 ezer (17,1%)
RTL: Sztárbox – 1. adás 2. rész: 384 ezer (15,6%): 18-59: 262 ezer (22%)

Nagy műsorváltozás és teljesen új esti műsorrend lesz jövő héten a TV2-n

Scherer Péter halála és a Kincsvadászok miatt átalakul a TV2 hétvégi főműsorideje

Kiderült, hogy A Nagy Ő visszatér-e idén a TV2-re

Kirúghatták a SkyShowtime-on látható Gengsztervilág egyik főszereplőjét

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada


