2003 szeptemberében rajtolt el az NCIS, amely már a 23. évadánál tart. A széria több spin-offot is kapott az évek során, a legutóbbit 2024 márciusában jelentették be. A Tony & Ziva az anyasorozat két közönségkedvenc karakterére, Tony DiNozzóra és Ziva Davidre fókuszál Michael Weatherly és Cote de Pablo főszereplésével. A 10 epizódból álló 1. évad nagy részét Magyarországon forgatták tavaly nyáron. Idén júniusban kiderült, hogy valamikor ősszel számíthatunk a produkció bemutatójára. Most megkaptuk a pontos premierdátumot, valamint megérkezett az első előzetes is.

Fotó: Marcell Piti/Paramount+
Az NCIS: Tony & Ziva szeptember 4-én debütál a Paramount+-on 3 epizóddal. Nálunk a SkyShowtime-ra érkezik az ősz folyamán. A történet Ziva állítólagos halála után veszi fel a fonalat, amikor Tony elhagyja az NCIS csapatát, hogy felnevelje közös lányukat. Évekkel később Ziva egy utolsó missziót teljesít, mielőtt Párizsban újra egyesül a családjával. Azóta Tony és Ziva együtt nevelik gyermeküket, Talit. Amikor azonban Tony biztonsági cégét megtámadják, menekülniük kell Európán keresztül, és ki kell deríteniük, hogy ki üldözi őket. Íme az előzetes:

Sebestyén Balázsékat fogják üldözni a Most Wanted hamarosan érkező testvérműsorában

Sorozat készül a Jóbarátok sztárjáról, Matthew Perryről a Netflixre

Az RTL egyik népszerű arca egy időre visszavonul a műsorvezetéstől

8 év után távozik az RTL Reggeli egyik műsorvezetője

Kiderült, hogy folytatódik-e a Házasodna a gazda az RTL-en
