A Leyla (Leyla: Hayat… Ask… Adalet…) című török drámasorozat 2024 szeptemberében mutatkozott be Törökországban. Most kiderült, hogy a hazai premier augusztus 1-jén, pénteken lesz a Dunán. A produkció minden hétköznap 18:50-kor, vagyis főműsoridőben lesz látható a csatornán. Az egyes epizódok pedig 7 napig megtekinthetőek lesznek a Médiaklikken. A széria egy brazil telenovellán, az Avenida Brasilon alapul, amelyet 2013-ban a Magyar Televízión láthattak a hazai nézők A múlt fogságában címmel.

A történet szerint Leyla korán elveszítette édesanyját, majd néhány évvel később apját is. Segítség helyett mostohaanyja, Nur egy szeméttelepre hurcolja, majd magára hagyja. Ott, a világ peremén Leylát csak a túlélés vezérli. Ebben segíti Cino, akivel örök barátságot kötnek és Güzide mama, a telep vezetője, aki a szárnyai alá veszi a kislányt. Évekkel később a nehéz sorsú lányból intelligens és céltudatos nő válik, aki Ela néven visszatér, hogy leszámoljon mindazokkal, akik egykor elvették tőle a gyermekkorát, a családját és az életét. A harag mellett azonban Leyla szívében egy másik érzésnek is jut hely: újra fellobban az első szerelem lángja.

A főszerepben Cemre Baysel (A sors játéka, Fogd a kezem!) látható, míg a többi karaktert többek között olyan színészek alakítják, mint Alperen Duymaz (Megtörve, Hamu), Gonca Vuslateri (Izzó koponya, Anya) és Yigit Kiraczi (A házasság buktatói, Rózsák háborúja).

Gundel Takács Gábor egy vadonatúj, átverős realityvel jelentkezik az RTL-en

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Kiírták a közmédia új vezérigazgatói pályázatát: ezek az elvárások

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)