A Legyen Ön is Milliomos! öt év szünet után egy új csatornán, a TV2-n folytatódott 2019 januárjában. A műsor új házigazdát is kapott Gundel Takács Gábor személyében. Tavaly november 18-án – immáron Palik László vezetésével – visszatért a vetélkedő a csatornára, és december 6-án fejeződött be. A 2024-es etap összesen 15 epizódot számlált, és hatalmas siker lett. Most úgy néz ki, hogy a TV2 már a nyár közepén elindítja a legendás kvízműsor új szezonját, ismét Palikkal.
Meglepetésre ugyanis műsorváltozás lesz július 13-án, jövő vasárnap a TV2-n, és elindítják a Legyen Ön is Milliomos! következő évadát – vette észre a ReklámInvázió blog egyik olvasója a TV2Play.hu egyik promójában. A Palik László által vezetett vetélkedő innentől vasárnaponként 20 órától lesz látható a csatornán. Az eredeti tervek szerint a Csatahajó (BattleShip) című 2012-es sci-fi akciófilm került volna adásba ekkor, viszont mivel olyan friss a műsorváltozás, hogy a TV2 hivatalos tévéújságjában még nem látszik, emiatt nem tudni, hogy hogyan érinti az említett produkció vetítését.
A Legyen Ön is Milliomos! új epizódjaiban olyan hírességek játszanak majd párban, mint Szinetár Dóra és Makranczi Zalán, Csonka András és Dombóvári Vanda, vagy Demzsák Zsuzsa és fia.

Leállították a Wednesday 3. évadának forgatását, mert kórházba került az egyik színésznő

Megvan, hogy mikor és hol lesz látható itthon az új Sandokan sorozat

Ezek a SkyShowtime legnagyobb júliusi újdonságai

Napokon belül elérhetővé válik a teljes Koviról szóló sorozat az RTL+-on

Kiderülhetett, hogy folytatódik-e a The Floor az RTL-en

