Hétfő este az Egyenes beszéd különkiadással jelentkezett, melyben kvázi megrendezték a 2026-os országgyűlési választás első vitáját. A Rónai Egon által vezetett adásban Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője csapott össze a magyar egészségügy helyzetéről. Az ATV műsora pedig kiemelkedő nézettséget ért el.
Az eredményekről elsőként az ATV.hu büszkélkedett el, a kedd délután megjelent cikkükből is megtudható, hogy a hétfői Egyenes beszéd a teljes lakosság körében 7,34 százalékos közönségarányt ért el és átlagosan 237 ezer fő követte. Első olvasatra egy laikus olvasónak a 7 százalék nem tűnhet soknak, de azok, akik követik a SorozatWiki heti nézettségi elemzéseit pontosan tudják, hogy ez egy kábelcsatornánál tényleg kimagasló eredmény, így erre tényleg büszke lehet a tévétársaság.
A cikkből egyébként az is megtudható, hogy a Nielsen Közönségmérés adatai szerint a műsorba összesen több mint 532 ezer ember nézett bele a sugárzás napján. Természetesen a televíziós nézettségmérésnél ez már egy jóval kevésbé fontos adat, de érhető, hogy ilyen siker esetén az ATV Csoport minden számmal szeretne dicsekedni. Sőt le is vezetik, hogyan jön ki ez az utóbbi eredmény: Az élő adás alatt legalább egy percre 490 778 ember kapcsolt az ATV-re, aznap este a későbbi ismétlés további 36 716 nézőt vonzott, így a két adás együttesen 510 858 embert ért el. A sugárzás napján összesen – beleértve az időeltolással nézőket is – 532 201 ember látta a vitát.
Szöllősi Györgyi az Egyenes beszéd főszerkesztője és egyik műsorvezetője
Amikor televíziós nézettségről önmagában beszélünk, akkor az a Magyarországon is kezdetek óta használt szabály, hogy az adott műsor átlagos nézőszáma van kommunikálva. Ilyenkor az 1 percre odakapcsoló emberek és a későbbi ismétlések számait sem lehet ebbe beleszámolni. Ennek ellenére kedd este Szöllősi Györgyi, aki nemcsak az Egyenes beszéd egyik műsorvezetője, hanem főszerkesztője is a Facebook-oldalán egy képet posztolt, melyen szó szerint ez olvasható:
„televíziós nézettség: 532 ezer fő”
Így Szöllősi a műsor valódi nézettsége helyett (237 ezer) a hétfőn legalább 1 perce az élő adásra vagy az ismétlésre odakapcsolt emberek számának összeadott adatát kommunikálta a műsor televíziós nézettségeként, ami megtévesztő. A két szám között ugyanis több mint kétszeres különbség van.
Ez a fotó került ki Szöllősi Györgyi Facebook-oldalára
Ráadásul a poszt szövegében sincs helyre rakva, hogy pontosan milyen adatról van szó:
„a tegnapi este bebizonyította, hogy mindenki ki van éhezve a hasonló vitákra! Köszönjük, hogy ennyien néztétek és köszönjük a két vitázónak, hogy beleálltak ebbe és leültek egymással szemtől szembe! A tv-ben több mint 530 ezren nézték, a youtubon is 260 ezer körül jár már!”
Az üggyel kapcsolatban megkerestük ATV-t, ahol a SorozatWikinek adott válaszukban magukra vállalták a felelősséget:
„Az ATV a saját felületein valós adatokat közölt, egy esetben, a műsorvezető oldalán megtévesztő adat került ki, mely azóta eltávolításra került. Belső kommunikációs hiba miatt nem lett feltüntetve, hogy ez az élő adás és az ismétlés össznézettsége volt. Az esetért elnézést kérünk!”
A válaszukkal egyidőben a nézettségi adatokról szóló posztot valóban leszedték Szöllősi Györgyi oldaláról.
A hétfői Egyenes Beszéd kiemelkedő nézettségét jövő héten, a mostani (26. heti) adatok elemzésekor, a hét eredményeinek kontextusába is értékeljük majd.

Kiderült, hogy Árpa Attila maradt-e Az Árulók műsorvezetője

Dupla részekkel érkezik a Házasság első látásra új évada a TV2-re

Ezek a SkyShowtime legnagyobb októberi újdonságai

Ők jutottak tovább az idei Sztárbox elődöntőibe

Több nézettségi rekordot is megdöntött az Útközben elmeséled évadnyitója Majkával a VIASAT3-on
