Január 6-án debütált a Kuma – A második feleség az Izaura TV-n. A sorozat különlegessége az volt, hogy itthon hamarabb kezdték el adni, mint hazájában, ugyanis előbb adták el Magyarországnak, Romániának és Indiának, mint ahogy Törökországban levetítették volna. A széria azóta a csatornán minden hétköznap este látható volt egészen mostanáig, ugyanis csütörtökön a 100. részével befejeződött. Helyére napokon belül egy vadonatúj produkció érkezik.

Május 30-án, most pénteken lesz Alaca magyarországi premierje az Izaura TV-n. A szintén török széria minden hétköznap 19 órakor lesz látható a tévéadón, majd az ismétlése másnap 10:25-kor. Bár a csatorna hivatalos műsorújságjába a TV2 Csoport 2023-as produkciónak jelöli, valójában a Kuma – A második feleséghez hasonlóan elsősorban a nemzetközi piacra készítették, ezért 2024 szeptemberében Bosznia-Hercegovinában mutatták be először.

A történet szerint egy fiatal lány élete darabokra hullik, amikor egy erőszakos emberrablás során ellopják a veséjét, amelyet a donorra szoruló gazdag biológiai apja szervez. Miközben a lány válaszokat keres, felfedezi édesanyja életét megváltoztató titkát, és szembe kell néznie élete szerelmének, Kenannak árulásával, akinek komplikált elvárásai próbára teszik kapcsolatukat.

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata