Április első felében érkezett a hír, hogy összefogott az ATV és a TV2, vadonatúj üzleti realityt indítanak. A Cégfejlesztők című műsor hazai kis- és középvállalkozások történetein keresztül ismerhetjük meg, hogyan küzdenek meg a fejlődés kihívásaival. Családi cégek, digitalizációra törekvő vállalkozások és fenntarthatóságban gondolkodó szereplők is bemutatkoznak. A résztvevők közül három – témakörönként egy – szakértői támogatással vehet részt egy tanácsadási folyamatban, végül pedig az a cég nyer, amelyik a legnagyobb fejlődést éri el.
Az már korábban kiderült, hogy a Cégfejlesztők június 3-án debütál az ATV-n, a napokban pedig kiderültek a produkció pontos vetítési időpontjai is. A produkció keddenként és szerdánként 21:55-kor lesz látható a csatornán. A tévétársaság pedig kedd délelőtt bejelentette, hogy Tokár Tamás lesz a reality műsorvezetője.

Közmédia: Több korábbi műsor a napokban megújulva tér vissza a képernyőre

Házasság első látásra és Farm VIP: Ezt tudni a TV2 ma induló két nagy realityjéről (x)

Bemutatjuk a TV2 őszi műsorrendjét – íme a részletek

Bemutatjuk az RTL őszi műsorrendjét - íme a részletek

Kiderült, hogy mikor indul az RTL+ napi sorozata, a Panelhősök

