A TV2 műtárgykereskedő műsora, a Kincsvadászok az elmúlt másfél év egyik legsikeresebb televíziós tartalma. Az 1. évada tavaly január és március között hétköznap késő esténként volt látható és mindössze pár hét alatt kimagasló eredményeket hozott. A 2. szezon idén január elejétől március elejéig volt képernyőn, immár a legfontosabb hétköznapi főműsoridős sávba és még magasabb nézettséget hozott, mint a tavalyi évben. A folytatása pedig nem kellett sokat várni! A Kincsvadászok 3. évada civil szereplőkkel ma 20 órakor debütál és mostantól minden hétköznap új adásokkal jelentkezik a TV2-n!
A Kincsvadászokban hétköznapi emberek nem hétköznapi tárgyaikkal próbálnak szerencsét a meggazdagodás reményében. Olyan régiségekkel érkeznek az ország minden tájáról, amikről nem tudják, mennyit is érnek valójában. A műsor régiségszakértői és műtárgykereskedői pedig eldöntik, mennyit adnak értük, ha adnak érte egyáltalán bármit. Ha elnyeri tetszésüket, elindul a licit, majd, ha megvan az ár, az eladó még mindig dönthet úgy, hogy mégsem válik meg a portékájától.
A népszerű produkció vadonatúj, 3. évadát ezúttal is az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Tilla Attila vezeti. A stúdióba érkezve a jelentkezőket rajta kívül most is Kelen Anna és Megyesi Balázs műtárgyszakértők fogadják. A nézők által az előző két etapban már jól megszokott és megszeretett ötfős kereskedő csapat sem változik. A következő hetekben is Dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor várják majd, mikkel lepik meg őket a műsorba érkezők és döntenek arról, hogy érdemes-e licitálni a műtárgyakra.
A jövő héttől pedig még többször találkozhatnak a nézők a műtárgykereskedő műsor formátumával. Ugyanis május 18-án, jövő vasárnap érkezik a Kincsvadászok VIP, melyben népszerű média személyiségek, műsorvezetők, színészek, olimpikonok viszik a produkció kereskedői elé értékesnek gondolt, izgalmas történettel bíró tárgyaikat. A VIP változata az ezen a héten finálézó A Nagy Duettet váltja majd és a hétköznapi civiles évad mellett, vasárnaponként 20 órakor lesz majd látható.
Milyen tárgyakkal érkeznek a hétköznapi emberek az elismert műtárgyszakértők elé? Ki köt igazán jó üzletet? Kiderül mától minden hétköznap 20 órakor a Kincsvadászok 3. évadában a TV2-n!
(A cikket a TV2 Csoport támogatta.)

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada


