A Kincsvadászok tavaly januárban debütált a TV2-n. Novemberben nyilvánosságra hozták, hogy egy civil és egy VIP évad is érkezik 2025-ben. A 2., hétköznapi emberekkel készült etap végül január 6. és március 7. között volt látható. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója márciusban a SorozatWiki évértékelő podcast adásában elárulta, hogy a Kincsvadászok VIP szezonja késő tavasszal indul el, és azt is bejelentette, hogy az eddigi napi adásba vetítéssel ellentétben, hétvégi kiemelt műsorként kerül majd képernyőre. Most pedig az is kiderült, hogy pontosan mikor érkezik a csatornára.

A Kincsvadászok VIP május 4-én, vasárnap 20 órakor debütál a TV2-n. A műtárgy-kereskedő show minden vasárnap este megtekinthető lesz. A műsorban ezúttal hírességek vonulnak majd a szakemberek elé az egészen addig otthon őrzött régiségeikkel. A produkcióban többek közt olyan ismert emberek mutatják be az értékesnek hitt tárgyaikat, mint Bochkor Gábor, Falusi Mariann, Fodor Zsóka, Szikora Róbert, Wolf Kati, Szécsi Zoltán és Nánási Pál.

Már forgatják A renitens 4. évadát, ami nagy csavarral indít

Felfüggesztették a Warner Bros. és a Paramount egyesülését

Premierözön a Netflixen: 19 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban

Hatalmas változás lesz a Séfek séfe következő évadában

Megvan, hogy mikor érkezik A hegyi doktor - Újra rendel 19. évada a TV2-re

Eldőlt, hogy melyik csatorna közvetíti a magyar focimeccseket a következő szezonban