Tótpeti Lili mellett Süveges Eszter az ATV egyik időjósa. Süveges jelenleg harmadik gyermekével várandós, ezért pedig egy ideig nem lesz látható a csatorna képernyőjén. Így áprilistól új időjárás-jelentő érkezik a tévéadóhoz, most pedig az is kiderült, hogy ki. Hosszas kiválasztás után úgy döntöttek a tévétársaságnál, hogy Benke Lúcia tájékoztatja majd a nézőket a várható időjárásról.

Benke Lúcia neve nem ismeretlen a csatorna közönségének, ugyanis tavaly október óta az ATV Híradó riportereként dolgozik, illetve korábban a Miss Balaton szépségversenyen is indult. Benke elmondása szerint folyamatosan készül az új szerepre és nagyon várja ezt a kihívást.

„Amióta felmerült, hogy én váltom majd a gyermekáldás előtt álló kedves kolléganőmet, Süveges Esztert, igyekeztem folyamatosan készülni. Sokat segített a gyakorlásban Eszter, illetve a korábbi meteoros Gesztesi Máté is. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített abban, hogy pár év útkeresés után végre azzal foglalkozhassak, amit valóban szeretek”

– mondta Benke Lúcia.

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada