39 éves korában elhunyt Michelle Trachtenberg színésznő. A New York-i rendőrség tájékoztatása szerint szerdán eszméletlenül találtak rá manhattani lakásában. A hírt elsőként közlő New York Post információi szerint a színésznő nemrég májátültetésen esett át. Trachtenberg halálának okát nem erősítették meg, de a hatóságok nem találtak gyanús körülményeket.
Michelle Trachtenberg 3 évesen kezdett el színészkedni, amikor reklámokban tűnt fel. Később a Pete és kis Pete című Nickelodeon sorozatban volt látható, majd többek közt olyan szériákban játszott, mint a Buffy, a vámpírok réme, a Sírhant művek, a Mercy angyalai és a Gossip Girl – A pletykafészek. Emellett látható volt még a Harriett, a kém, az Euro túra, a Jéghercegnő és a Megint 17 című filmekben is.

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Már forgatják a Dűne előzménysorozat 2. évadát

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)

