A SkyShowtime márciusban is több premierrel jelentkezik majd, azonban a streaming szolgáltató most is csak a legfontosabbakat teszi közzé. Az előző hónaphoz hasonlóan most is 10 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek közt sorozatok, egész estés alkotások és dokumentumfilmek is találhatóak. Ebben a hónapban többek közt az egyik Yellowstone spinoff új évada, Elton John életét bemutató produkció, a Sárkányok háza egyik színészének vadonatúj sorozata és egy olasz széria is bekerül a kínálatba.
1923
Március 1-jén vált elérhetővé a Problemista című vígjáték-dráma. A film középpontjában Alejandro áll, aki egy ambiciózus játéktervező El Salvadorból, és New Yorkban igyekszik megvalósítani szokatlan ötleteit. Mivel a munkavállalási vízuma lejár, egyetlen reménye az országban maradásra és álmai megvalósítására, hogy egy művészvilágból kitaszított, kiszámíthatatlan művész mellett vállal munkát.
Szintén ezen a napon került be a kínálatba az Elton John életén alapuló Rocketman. Az életrajzi zenés film bemutatja, ahogy a félénk zongorista Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár lesz Elton John néven, miközben a popkultúra egyik legikonikusabb alakjává válik. Az egész estés alkotásban az énekes legkedveltebb dalai is felcsendülnek.
Március 3-tól lesz megtekinthető egy olasz életrajzi-történelmi sorozat, a Mussolini: Son of the Century (Mussolini: Il figlio del secolo). A 8 részből álló miniszéria Benito Mussolini szemszögén keresztül mutatja be az olasz történelmet: az 1919-es felemelkedésétől a fasiszta párt megalapításán át 1925-ig, Giacomo Matteotti szocialista politikus meggyilkolásának évéig. A produkció Antonio Scurati regénye alapján készült.
5-én érkezik a streaming szolgáltatóra a Chiwetel Ejiofor, Camila Cabello, Jay Will és Mary J. Blige főszereplésével készült Rob Peace. Az életrajzi filmdráma egy zseniális fiatalember igaz történetét mutatja be, aki apja sötét múltja és saját ígéretes jövője között őrlődik. Rob, akit odaadó édesanyja nevelt fel, mindenét kockára teszi bebörtönzött apja kiszabadításáért. Az alkotás Jeff Hobbs New York Times-bestsellerén alapul.
Március 7-én jön a SkyShowtime-ra Az utas (The Passenger) című dráma-thriller. Randy tökéletesen elégedett a maga csendes, visszahúzódó életével. Amikor azonban munkatársa, Benson váratlanul erőszakos ámokfutásba kezd, és borzalmas pusztítást végez, Randy a túlélés érdekében kénytelen szembenézni saját félelmeivel és zaklatott múltjával. 9-én válik elérhetővé egy friss dokumentumfilm, a The Tattooist’s Son: Journey to Auschwitz. A produkció Az auschwitzi tetováló című sorozatban bemutatott Lali és Gita Sokolov fiát, Gary-t követi nyomon. A férfi most először látogat el Auschwitzba, hogy megtudja, mivel kellett a szüleinek szembenézniük.
10-én debütál a platformon Helen Mirren és Harrison Ford közös western drámasorozata, az 1923 2. évada. A 7 epizódból álló etap további részei hetente kerülnek majd be a kínálatba. A folytatásban a könyörtelen tél új kihívásokkal és lezáratlan ügyekkel szembesíti Jacobot és Carát a Dutton-farmon. Mivel zord körülmények és ellenfelek fenyegetik a Dutton-örökséget, Spencer küzdelmes útra vállalkozik, hogy versenyt futva az idővel hazaérjen Montanába és megmentse családját. Eközben Alexandra maga is gyötrelemmel teli útnak indul a tengerentúlra, hogy megtalálja Spencert és visszaszerezze szerelmét.
Március 16-tól lesz megtekinthető a Boyzone: Life, Death & Boybands. A 3 részes dokumentumfilm-sorozat Ronan, Shane, Mikey, Keith és Stephen sikerét mutatja be. A Boyzone négy megmaradt tagjának exkluzív közreműködésével készült sorozat a popkultúra két évtizedét meghatározó fiúbanda titkait tárja fel. 19-én érkezik a streaming szolgáltatóra a Small Town, Big Story 6 epizódos 1. évada. A dramedy egy képzeletbeli ír kisvárosban játszódik. Egy hollywoodi film forgatása közben olyan rejtély kerül napvilágra, amelyet az ezredforduló előestéje óta próbálnak eltitkolni a kisvárosban. A főszerepekben a Sárkányok házában Viseryst alakító Paddy Considine és a Cseles csajokból is ismert Christina Hendricks látható.
23-án kerül be a kínálatba a Larger Than Life: Reign of the Boybands című dokumentumfilm. A produkció a Beatles, a Jackson 5, a New Edition, az *NSYNC, a New Kids on the Block, a Backstreet Boys, a Seventeen és más zenekarok történetein keresztül enged betekintést a korszak meghatározó fiúbandáinak színfalak mögötti világába. Bemutatja a siker mámorát és a hírnév árnyoldalát, miközben művészek és a zenei élet más fontos szereplői mesélnek a saját tapasztalataikról.
A Disney+ márciusi újdonságairól itt írtunk. Hamarosan bemutatjuk a Netflix, a Max és az Amazon Prime Video következő havi premierjeit is.

Pár nap múlva hétköznap és hétvégén is teljesen új műsorrend érkezik a TV2-re

Bemutatjuk a Max legfontosabb márciusi sorozatpremierjeit

8. heti nézettség - Hetek óta tarol A mi kis falunk új évada

Az X-Faktor valójában egy egész éves produkció – interjú Ács Emesével, az UFA Produkció vezetőjével

Átnevezik az egyik magyar tévécsatornát
