Január 23-án jelentették be az idei Oscar-díjátadó jelöltjeit. A filmes szakma legnagyobb eseményére március 3-án kerül majd sor. Az Oscar-gálát éveken keresztül a TV2 Csoport csatornáján, a Moziverzumon követhették élőben a magyar nézők, azonban 2023 óta már a Disney+-on látható. Idén pedig már harmadik alkalommal fogja közvetíti a streaming szolgáltató a díjátadót.

hirdetés

A 97. Oscar-gálát ugyanis Magyarországon a Disney+-on élőben nézhetik az előfizetők. A vörös szőnyeges bevonulás hazai idő szerint március 3-án, hétfőn 00:30-tól lesz látható, míg a ceremóniát 1 órától követhetik a nézők. Az esemény házigazdája most először Conan O’Brien, Emmy-díjas televíziós műsorvezető, író, producer és humorista lesz.

hirdetés

Leleplezték, hogy női séf lesz Wolf András utódja a Séfek séfe műsorban

Azonnali, mától érvényes műsorváltozás az RTL-en

A Király és az Angyaltrombiták is két díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek februárban a Prime Videóra

Elindult az RTL vadonatúj vetélkedőjének forgatása, az is kiderült, ki lesz a műsorvezetője

Napokig rémálmai voltak Thuróczy Szabolcsnak a Budapesti zsaruk egyik forgatása után (x)