A Pokoli rokonok január 2-án, csütörtökön debütált az RTL-en. Az Árpa Attila és Dobó Kata főszereplésével készült sorozat minden hétköznap este képernyőre kerül a csatornán. Az RTL most azonban egy azonnali, a mai naptól érvényes műsorváltozás mellett döntött, amely a napi széria kezdési időpontját is érinti. Lássuk a részleteket!
Február 10-től, a mai naptól a Fókusz a megszokott időpontban, 18:55-kor fog kezdődni, azonban a bruttó (reklámokkal együtt mért) adásideje 10 perccel hosszabb lesz. Ezt követően a Pokoli rokonok az eredetileg kiírt időponthoz képest később indul majd. A Pantallós lakóinak életét bemutató napi széria ugyanis 19:50 helyett, 20 órától lesz megtekinthető.
A produkció után A mi kis falunk 6. évadának ismétlése is új időpontba kerül. A Pajkaszegen játszódó produkció újravetítése ugyanis 21:05 helyett, 15 perccel később, 21:20-kor lesz látható. Február 7-én, múlt pénteken abbahagyták a Gyertek át! 6. etapjának ismétlését, a helyét pedig mától az RTL Híradó – Késő esti kiadás veszi át. A műsor az eddigi 23:30 helyett, 1 órával korábban, már 22:30-tól lesz megtekinthtő. A műsorváltozás a hétvégi napokat nem érinti.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/sefek_sefe_s7_tv2_tischler_petra.jpg)
Leleplezték, hogy női séf lesz Wolf András utódja a Séfek séfe műsorban
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/oscar_dijatado_2025_disney.jpg)
Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/a_kiraly_rtl_premier.jpg)
A Király és az Angyaltrombiták is két díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/reacher_s3_amazon_prime_video_premier.jpg)
Ezek a vadonatúj produkciók érkeznek februárban a Prime Videóra
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/10/gundel_takacs_gabor_altalanos.jpeg)
Elindult az RTL vadonatúj vetélkedőjének forgatása, az is kiderült, ki lesz a műsorvezetője
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2025/02/sorozatwiki_podcast_3x08_thuroczy_szabolcs_radnai_peter_2.jpg)