Az ősz eleje óta szinte már megszokhattuk, hogy a két legnagyobb kereskedelmi csatornán – az RTL-en és a TV2-n – szinte minden héten műsorváltozás van. Tegnap megírtuk, hogy most szombaton a Dancing with the Stars, vasárnap pedig a Megasztár kerül új időpontba a TV2-n, most pedig kiderült, hogy a hét utolsó napján műsorváltozás lesz az RTL-en is. Lássuk a részleteket!
November 24-én, most vasárnap a Házon kívül továbbra is 19 órakor indul az RTL-en. Utána az Álarcos énekes a megszokott időpontban, 19:30-tól lesz látható. A Puskás-Dallos Péter műsorvezetésével készült nagyszabású showműsor bruttó (reklámokkal együtt mért) adásideje azonban változik. A maszkos produkció ugyanis másfél óra helyett, nagyjából 2 óra hosszú lesz.
Emiatt pedig új időpontba kerül az Álarcos énekest követő Hell Boxing Kings. A bokszos műsor élő közvetítése 21:05 helyett, 25 perccel később, 21:30-tól lesz látható. A Szujó Zoltán és Gelencsér Tímea által vezetett produkciónak a bruttó adásideje is változik. A Hell Boxing Kings ugyanis bő 3 óra helyett, nagyjából 2 óra 45 perc lesz.

Ekkor lesz az idei Sztárbox döntője

Kiderült, hogy mikor búcsúzik a Féktelen szív a TV2-n

Új török sorozat indul a TV2 legfontosabb délutáni sávjában

Megvan, hogy mikor indul Hevér Gábor vadonatúj realityje az RTL-en

Ismét reagál a TV2 az RTL-re: most szombaton este náluk is műsorváltozás lesz
