Az élet dicsérete (All Creatures Great and Small) 1. évada 2020 őszén debütált az Egyesült Királyságban. A világhírű állatorvos, James Herriot történetéről szóló széria azóta évente jelentkezik új szezonnal. A sorozat legutóbbi, 5. etapja idén szeptember 19. és október 24. között volt látható a hazájában.

Szűk két hónappal az eredeti premiert követően Magyarországon is képernyőre kerül a produkció vadonatúj évada, mely a korábbi szezonokhoz hasonlóan az Epic Dramán lesz látható. Az élet dicsérete 5. etapja november 8-án, most pénteken 21 órakor debütál a csatornán. A produkció péntek esténként jelentkezik majd új részekkel.

A folytatásban James és Helen élete új fordulatot vesz, miközben a Skeldale állatkórház dolgozói is kezdenek hozzászokni a kisbabával való közös élethez. Az idillre ugyan az európai háború árnyai leselkednek, de a sötétséget mindig ellensúlyozza a Skeldale-család melegsége és humora. A szezon készítésébe a rajongók is beleszólhattak, ugyanis azt kérték, hogy a stáb a stúdiók helyett válassza inkább a természetet, éljenek többször a táj adta lehetőségekkel, amit a készítők meg is valósítottak.

hirdetés

Premierözön a Netflixen: 14 film kerül fel októberben a streaming szolgáltatóra

Rövid szünetre megy a Sztárbox

Premierözön a Netflixen: 26 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben

A Megasztár miatt átalakul a szombat este a TV2-n

Kiderülhetett, hogy mikor tér vissza a Dancing with the Stars a TV2-re

Vadon Jani folytatja a kalandozást - ezt érdemes tudni a Várfoglalók 3. évadáról (x)