Szombat este írtuk meg, hogy bizonytalan ideig elhalasztották a Forma-1: Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzését. A döntésre rendkívüli időjárási helyzet miatt került sor, ugyanis akkora esőzés volt a Brazil helyszínen, hogy az autók nem tudtak kimenni a pályára. Az említett hírünket még aznap négyszer is frissítettük, ugyanis a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) először háromnegyed órával, majd újabb negyedórákkal halasztotta a kezdést, míg végül 20:45 körül vasárnapra tették át. Szombat éjszaka bejelentették az időmérő edzés új, pontos időpontját és váratlanul azt is, hogy a futamot korábbra helyezik. Vasárnap hajnalban pedig az MTVA közzétette a közvetítés és annak kísérőműsorainak pontos időpontjait, így jelentős műsorváltozás lesz vasárnap az M4 Sporton.

A Forma-1: Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzését 11:25-től élőben lesz látható a sportcsatornán. Mivel ez a nemzetközi közvetítés hivatalos kezdése is, ezért a tegnapi után újabb felvezető műsorral most nem készül a közmédia. A futam 17:55-ről másfél órával korábbra, 16:25-re került. Ezt azzal indokolták, hogy az időjárás előrejelzés szerint akkor kevésbé valószínű nagyobb csapadék és több esély van a megrendezésére. Itt viszont lesznek hazai kísérőműsorok az M4-en. A pilótaparádé 15:30-kor, a futam felvezető műsora pedig 15:55-kor érkezik. A mai – várhatóan szintén rendkívül rossz időjárási helyzet miatt – azonban egyaltalán nem biztos, hogy ténylegesen meg tudják tartani a Forma-1 mai időmérőjét és az is elképzelhető, hogy a futam végül csúszik, vagy esetleg elmarad.

A száguldó cirkusz mai változásai miatt az M4 Sport rendkívüli műsorváltozása szinte a csatorna teljes vasárnapi programrendjét felborítja. A különböző közvetítések is és egyéb műsorok új időpontjai az MTVA honlapján, itt olvashatóak.

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát

Kiderült, hogy mikor jön egy népszerű bűnügyi sorozat új évada a SkyShowtime-ra

Ez a 7 sorozat és film érkezik szeptemberben az Amazon Prime Videóra

Műsorváltozás lesz szombat este az X-Faktor miatt az RTL-en

Bejelentették Az Árulók 5. évadának következő három szereplőjét

Vérfagyasztó előzetest és premierdátumot kapott a TV2 új thrillersorozata