Szeptember 1-jén, vasárnap este debütált az Ázsia Expressz 5. évada a TV2-n. Az Ördög Nóra által vezetett utazós reality szeptember második napjától pedig minden hétköznap este jelentkezik új adással. Eddig 26 epizód került belőle képernyőre, azonban az idei szezonból már nagyon kevés van hátra.
Az Ázsia Expressz 5. évadának 31., és egyben utolsó része most pénteken lesz látható. A szezonzáró adás a megszokott, 19:55-kor kezdődik majd és bruttó (reklámokkal együtt mért) 2 órásra várható. A reality döntő hetén Béres Anett és Sáfrány Emese, L.L. Junior és Dárdai Blanka, Mikes Anna és Krausz Gábor, valamint Jolly és Szuperák Barbara küzdenek meg a győzelemért.
Az Ázsia Expressz fináléja után, 22:05-kor pedig idén utoljára jelentkezik az Ázsia Expressz – kibeszélő című műsor is. Az utazós reality helyett, jövő hétfőtől ugyanebben a sávban a Séfek séfe 5. évada kerül sugárzásra.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

