Szeptember 7-én debütált a Sztárban sztár All Stars, mely az első két hétvégén szombaton és vasárnap, 21-e óta pedig szombatonként jelentkezik a TV2-n. 22-én, vasárnap a Megasztár is visszatért. Az előbbi nagyszabású showműsor kezdete óta szinte minden hétvégén műsorváltozás volt a csatornán, vagy mindkét nap, vagy csak az egyiken. Most pedig újabb műsorváltozás mellett döntött a tévétársaság.

hirdetés

Október 5-én, a mai napon a Tények Plusz a megszokott időpontban, 18:55-kor fog indulni, azonban a bruttó (reklámokkal együtt mért) adásideje 15 perccel rövidebb lesz. Ezt követően a Sztárban sztár All Stars 19:30 helyett, negyedórával hamarabb, 19:15-kor kerül majd képernyőre a TV2-n. A két produkció vetítése az elkövetkezendő hetekben is így lesz, ugyanis azokon a szombatokon is megváltoztatták a műsorrendet. Ma az átalakulós műsor után kezdődő, Jason Bateman és Rachel McAdams főszereplésével készült Éjszakai játék című vígjáték 23:15-ről 23 órára kerül át.

Október 6-án, most vasárnap a Tények Plusz ugyanúgy 18:55-kor fog kezdődni, és a műsort követő Megasztár kezdési időpontja sem változik, továbbra is 19:30-tól lesz megtekinthető a csatornán. A tehetségkutató bruttó (reklámokkal együtt mért) adásideje azonban 10 perccel hosszabb lesz. Utána 22 órától a Förtelmes főnökök lett volna látható, azonban helyette 22:10-től Jason Statham akciófilmje, a Szállító 2. kerül képernyőre.

hirdetés

39. heti nézettség - Hasít az Árulók, az első hetén a legsikeresebb hétköznapi műsor lett

3 évad után elkaszálták a Netflix egyik vígjátéksorozatát

Bemutatjuk a Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Ők mérkőznek meg a Sztárbox vasárnapi, 6. adásában

Premierözön a Disney+-on: 25 újdonság érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

Ezt tudni az ATV-n ma induló Géniusz 4. évadáról (x)