Tavaly október 29-én új évaddal jelentkezett az RTL-en a 18 év után visszatérő Sztárbox, amely hatalmas siker lett. A Szujó Zoltán, Héder Barna és Csobot Adél által vezetett műsor fináléja során nyilvánosságra hozták, hogy 2024-ben új szezonnal fog jelentkezni a produkció. Két hete pedig bejelentették, hogy ezúttal a férfi könnyűsúly kategóriával bővül a verseny és nyilvánosságra hozták a 8 versenyzőjét. A múlt héten leleplezték a férfi középsúly 8 versenyzőjét, most pedig újabb nevek derültek ki.

Az RTL szerda késő délelőtt bejelentette, hogy 2024-ben a Sztárbox női mezőnyében a tavalyi évhez hasonlóan most is nyolc fő versenyez majd, de két, 4-4 fős súlycsoportban. A Női pehelysúly súlycsoport versenyzői Földes Eszter színésznő, Lola énekesnő, Pap Dorci influenszer és Schobert Lara influenszer. A női könnyűsúly súlycsoportban Dér Heni énekesnő, Hódi Pamela influenszer, „Nemazalány” énekesnő és Sápi Vivi influenszer mérkőznek majd meg egymással.

A Sztárbox minden bizonnyal szeptember elején indul az RTL-en, az erről szóló, a napokban kiszivárgott információkról itt számoltunk be.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra