A 27. heti nézettségi adatok itt tekinthető meg. A 28. héten (július 8-14.) délután most is többször annyian választották A három nővért, mint a Keresztanyu ismétlését. Remekelt a Tények, mely 18-49-ben négyszer, a teljes lakosság körében pedig mind a hétszer legyőzte konkurensét. Az RTL Híradó mindössze a fiataloknál nyert kétszer, egy alkalommal pedig döntetlen volt a két hírműsor között. A két nagy csatorna a Híradók után következő esti aktuális műsorai idején már nem mentek EB-meccsek. A Tények Plusz hétfőn és kedden gyengén, szerdán és pénteken közepesen, csütörtökön pedig jól futott. A Fókusz hétfőtől szerdáig gyenge, csütörtökön és pénteken pedig nagyon gyenge adatokat hozott. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora tudott győzni, a heti összesítésben pedig 2,7 százalékkal ment jobban.

hirdetés

A Szerencsekerékből ezúttal hétfőn és pénteken volt látható új adás, előbbi napon közepes, utóbbin gyenge eredményt ért el. A TV2 vetélkedőjéből a hét többi hétköznapján ismétlés futott, melyek kedden katasztrofálisan, szerdán nagyon gyengén, csütörtökön pedig közepesen mentek. Kasza Tibor game show-ja az RTL falus szériájának újravetítésével szemben kétszer nyert, egyszer kikapott, két alkalommal pedig döntetlent hozott. A Szerencsekerék a heti toplistán ezúttal csak a hatodik lett. A mi kis falunk ismétlése kedden nagyon gyenge, a hét többi hétköznapján pedig gyenge számokat produkált. A heti toplistán csupán a nyolcadik lett.

A Drága örökösök hétfőn és pénteken gyenge, kedden, szerdán és csütörtökön pedig katasztrofális adatokat szállított. A vidéki sorozat hétfőn és pénteken – amikor hosszabban összeért a Szerencsekerékkel – kikapott tőle, a Zsákbamacskától hétfőtől csütörtökig szintén, egyedül pénteken tudta legyőzni. A széria most is kiesett a top 10-ből (12. lett). A Zsákmacska 1. évadának újravetítése hétfőn gyenge, kedden, szerdán és pénteken katasztrofális, csütörtökön pedig közepes számokat hozott. A heti toplistán azonban bejutott a legjobb 10-be és a kilencedik lett. Kedden a Labdarúgó EB: Spanyolország – Franciaország mérkőzés, szerdán pedig a Labdarúgó EB: Hollandia – Anglia meccs volt látható az M4 Sporton és mindkét elődöntő hatalmasat tarolt. Továbbá csütörtökön a Halálos iramban: Hobbs és Shaw kábeles szinten tarolt a Mozi+-on, sőt adásideje alatt a mozicsatorna az RTL műsorait is megelőzte.

Szombaton a Tények Plusz és a Fókusz Plusz is katasztrofális eredményeket ért el, azonban utóbbit némileg többen választották. A TV2 és az RTL esti filmjei közül egyik sem teljesített értékelhető számokat. Két filmmel is tarolt kábeles szinten a Mozi+. A Pogány Madonna és később a Taxi 2 is annyira jól futott, hogy verték a két nagy adó filmjeit. Sőt a francia alkotás a heti toplistán a tizedik lett.

Vasárnap este a Cobra 11 annak ellenére is nagyon gyengén ment, hogy az adásideje alatt még nem ment foci. A Labdarúgó EB döntője egészen elképesztő adatokat produkált. A Spanyolország – Anglia közötti meccs 18-49-ben 50 százalékot megközelíti közönségarányt ért el, míg teljes lakosságban 1,3 milliónál is többen követték. A közvetítés mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett. Sőt annyira sokan választották, hogy a fiataloknál az év második (a Skócia-Magyarország mérkőzés után), összlakosságban pedig az idei év eddigi harmadik legnézettebb (a skótok és a németek elleni magyar összecsapást követően) tévés programja lett. A két nagy csatorna esti filmjei valószínüleg a EB-döntő miatt bedőltek.

A heti összesítésben ismét az  M4 Sport lett a legnézettebb csatorna, azonban a kevesebb meccs miatt már jóval kisebb fölénnyel. A második a TV2 lett, mellyel már második hete harmadik helyre szorította az RTL-t. A negyedik most is a Mozi+, míg a Cool annyira jól teljesített, hogy az ötödik lett. A Film+ csupán a hatodik helyen végzett. A közepes kábeladók közül a legjobbak közé került a Sorozat+, a Moziverzum és a Prime. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Testvérek: 357 ezer (21,5%), 18-49: 61 ezer (17,2%)
TV2: A három nővér:
411 ezer (22%), 18-49: 65 ezer (16,2%)
RTL: Keresztanyu:
56 ezer (3%), 18-49: 11 ezer (2,9%)

TV2: Tények: 573 ezer (25,5%), 18-49: 101 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 536 ezer (23,8%), 18-49: 107 ezer (20,5%)
TV2: Tények Plusz:
459 ezer (18,3%), 18-49: 87 ezer (13,8%)
RTL: Fókusz: 317 ezer (12,4%), 18-49: 79 ezer (12,3%)

TV2: Szerencsekerék: 568 ezer (20%), 18-49: 113 ezer (15,5%)
TV2: Zsákbamacska (ism.):
252 ezer (13%), 18-49: 72 ezer (12%)
RTL: A mi kis falunk (ism.):
310 ezer (10,8%), 18-49: 93 ezer (12,7%)
RTL: Drága örökösök:
240 ezer (9,7%), 18-49: 79 ezer (11,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
145 ezer (8,4%), 18-49: 53 ezer (9,7%)

Kedd:
TV2: Testvérek: 367 ezer (21,3%), 18-49: 67 ezer (17,3%)
TV2: A három nővér:
432 ezer (22,7%), 18-49: 74 ezer (16,9%)
RTL: Keresztanyu:
58 ezer (3,1%), 18-49: 10 ezer (2,4%)

TV2: Tények: 582 ezer (26,2%), 18-49: 111 ezer (20,2%)
RTL: Híradó: 490 ezer (22%), 18-49: 99 ezer (18%)
TV2: Tények Plusz:
467 ezer (18,8%), 18-49: 89 ezer (14%)
RTL: Fókusz: 334 ezer (13,3%), 18-49: 84 ezer (13,1%)

M4: Labdarúgó EB: Spanyolország – Franciaország: 951 ezer (32,1%), 18-49: 379 ezer (38,3%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 489 ezer (16,5%), 18-49: 72 ezer (9%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 240 ezer (8,9%), 18-49: 74 ezer (7,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 295 ezer (10%), 18-49: 89 ezer (11,1%)
RTL: Drága örökösök: 192 ezer (6,1%), 18-49: 52 ezer (5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 124 ezer (4,9%), 18-49: 47 ezer (5,1%)

Szerda:
TV2: Testvérek: 335 ezer (19,9%), 18-49: 53 ezer (15,4%)
TV2: A három nővér:
383 ezer (21,2%), 18-49: 61 ezer (16%)
RTL: Keresztanyu:
63 ezer (3,5%), 18-49: 11 ezer (3,1%)

TV2: Tények: 566 ezer (26,3%), 18-49: 106 ezer (21,4%)
RTL: Híradó: 481 ezer (22,4%), 18-49: 105 ezer (21,3%)
TV2: Tények Plusz:
441 ezer (18,6%), 18-49: 86 ezer (15,1%)
RTL: Fókusz: 301 ezer (12,6%), 18-49: 77 ezer (13,2%)

M4: Labdarúgó EB: Hollandia – Anglia: 925 ezer (32,4%), 18-49: 366 ezer (40,7%)
TV2: Szerencsekerék: 479 ezer (17%), 18-49: 102 ezer (13,2%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 250 ezer (9,4%), 18-49: 64 ezer (7,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 301 ezer (10,6%), 18-49: 95 ezer (12,2%)
RTL: Drága örökösök: 222 ezer (7,7%), 18-49: 66 ezer (7,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 122 ezer (5,2%), 18-49: 47 ezer (5,6%)

Csütörtök:
TV2: Testvérek: 364 ezer (20,9%), 18-49: 63 ezer (16,2%)
TV2: A három nővér:
443 ezer (22,8%), 18-49: 79 ezer (17,6%)
RTL: Keresztanyu:
68 ezer (3,6%), 18-49: 15 ezer (3,5%)

TV2: Tények: 637 ezer (28,3%), 18-49: 131 ezer (24,7%)
RTL: Híradó: 456 ezer (20,2%), 18-49: 70 ezer (13,3%)
TV2: Tények Plusz:
446 ezer (18,8%), 18-49: 96 ezer (17,4%)
RTL: Fókusz: 279 ezer (11,6%), 18-49: 67 ezer (11,9%)

Mozi+: Halálos iramban: Hobbs és Shaw (film): teljes l: -, 18-49: 65 ezer (10%)
TV2: Szerencsekerék: 521 ezer (19,2%), 18-49: 106 ezer (14,9%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 270 ezer (13,9%), 18-49: 91 ezer (14,5%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 317 ezer (11,5%), 18-49: 89 ezer (12,5%)
RTL: Drága örökösök: 217 ezer (9,1%), 18-49: 51 ezer (7,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 147 ezer (8,3%), 18-49: 48 ezer (8%)

Péntek:
TV2: Testvérek: 340 ezer (20,2%), 18-49: 65 ezer (17%)
TV2: A három nővér:
388 ezer (20,6%), 18-49: 64 ezer (14,3%)
RTL: Keresztanyu:
63 ezer (3,4%), 18-49: 14 ezer (3,2%)

TV2: Tények: 608 ezer (27,6%), 18-49: 103 ezer (20,2%)
RTL: Híradó: 463 ezer (21%), 18-49: 87 ezer (17,2%)
TV2: Tények Plusz:
463 ezer (20,2%), 18-49: 76 ezer (15%)
RTL: Fókusz: 265 ezer (11,5%), 18-49: 57 ezer (11,1%)

Mozi+: MR-9: Ölni vagy halni (film): 140 ezer (6,2%), 18-49: 55 ezer (8,4%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 500 ezer (19,4%), 18-49: 90 ezer (13,4%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 228 ezer (12%), 18-49: 52 ezer (8,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 293 ezer (11,4%), 18-49: 87 ezer (13,2%)
RTL: Drága örökösök: 248 ezer (10,2%), 18-49: 78 ezer (11,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 144 ezer (8%), 18-49: 57 ezer (10,1%)

Szombat:
TV2: Tények: 533 ezer (24,1%), 18-49: 102 ezer (19,8%)
RTL: Híradó: 451 ezer (20,4%), 18-49: 99 ezer (19,2%)

Mozi+: A Pogány Madonna (film): 184 ezer (8%), 18-49: 70 ezer (12,6%)
Mozi+: Taxi 2 (film): 175 ezer (7,1%), 18-49: 84 ezer (11,6%)
TV2: Tények Plusz: 325 ezer (14,8%), 18-49: 40 ezer (7,9%)
TV2: Tomb Raider (film): 260 ezer (10,6%), 18-49: 64 ezer (9,6%)
TV2: A Bourne-ultimátum (film): 107 ezer (6,8%), 18-49: 41 ezer (7,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 249 ezer (11,3%), 18-49: 46 ezer (8,9%)
RTL: Tűzgyűrű (film): 117 ezer (4,8%), 18-49: 35 ezer (5,1%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 599 ezer (25,4%), 18-49: 127 ezer (21,4%)
RTL: Híradó: 523 ezer (22,1%), 18-49: 138 ezer (23,2%)

M4: Labdarúgó EB – döntő: Spanyolország – Anglia: 1,328 millió (43,3%), 18-49: 507 ezer (48,2%)
TV2: A múmia visszatér (film): 197 ezer (7%), 18-49: 78 ezer (9,9%)
TV2: Amerikai pite: A találkozó (film): 113 ezer (4,6%), 18-49: 63 ezer (7,1%)
RTL: Cobra 11 26×03: 269 ezer (11%), 18-49: 63 ezer (9,9%)
RTL: Csillagok között (film): 131 ezer (4,6%), 18-49: 45 ezer (4,8%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd