Februárban robbant a hír, hogy 12 év után visszatér a Megasztár a TV2-re, melynek a műsorvezetője most is Till Attila lesz. Miközben a konkurens X-Faktor mentorait már áprilisban leleplezték, addig a TV2 visszatérő tehetségkutatóinak zsűritagjairól semmit sem lehetett tudni. Egész mostanáig, ugyanis hétfő este végre bejelentették őket.

A TV2 Csoport közleménye azt írja, hogy „a tehetségkutató zsűrije, ahogy azt már a nézők megszokhatták, ötfős lesz”, miközben a legutóbbi, 4., 5., és 6., évadok is négy fős ítészcsapatból álltak. A bejelentett nevek pedig: Rúzsa Magdi, Marics Peti, Molnár Ferenc Caramel, Papp Szabi és Marsalkó Dávid.

„2024-ben a Megasztár legendája újraéled, mi pedig arra törekedtünk, hogy a lehető legrátermettebb, legméltóbb zsűrit ültessük egy asztalhoz. Úgy vélem, erre az ötfős csapatra igazán büszkék lehetünk. Nagy várakozással tekintünk a Megasztárra, amiben a zsűrinek kulcsszerepe van„

– nyilatkozta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Változást jelentett be az RTL Magyarország: két fontos területet is érint a döntés

Egy visszatérő és két új műsorvezetővel erősíthet a Mokka

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra