Az évszázad csalása (Of Money and Blood / D’argent et de sang) című széria tavaly októberben debütált a francia Canal+-on. A krimi-thriller május 13-tól, mától már hazánkban is látható, ugyanis a produkció elérhetővé vált a Direct Now alkalmazásban. Az évszázad csalását hamarosan a tévénézők is megtekinthetik, mivel május 16-án, csütörtökön 21:30-kor dupla résszel debütál a Direct One-on.

A valós eseményeken alapuló, 12 részből álló sorozat bemutatja, ahogy 2008 és 2009 között két nehézsorsú, kisstílű bűnöző és egy gazdag, az apósának megfelelni akaró kereskedő szövetkeztek, hogy pénzt játszanak ki az Európai Unió Overgreen nevű új szén-dioxid-kvótapiacáról. Miután a francia hatóságok rájöttek a Párizstól Tel-Avivig nyúló csalásra, az egész világot átszelve üldözték a bandát, míg végül 2009 júniusában sikerült felgöngyölíteniük az ügyet, ami 2016 májusában összesen 12 ember bíróság elé állításához vezetett. A banda két tagját nyolc év börtönbüntetésre ítélték, és 283 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezték. Harmadik társukat a gyanú szerint ők ölték meg 2010-ben. A nyomozás még mindig nem zárult le.

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán