Az 51. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. Az 52. héten (december 25–31.) az RTL Híradó és a Tények 18-49-ben egyaránt 3-3 napot nyertek, egy alkalommal pedig holtversenyt futottak. A teljes lakosság körében viszont minden nap a TV2 hírműsora győzött, valamint a heti toplistán a fiatalok körében a harmadik, összlakosságban pedig a második lett. December 25-én, hétfőn A mi kis falunk karácsonyi különkiadásának ismétlése kiemelkedő számokat hozott. A falus széria tavalyi epizódja a heti toplistán a hetedik helyet szerezte meg. A Neveletlen hercegnő is kiemelkedő eredményeket szállított a TV2-n, de a film eleje az RTL Híradótól és az utána következő reklámtól, az alkotás nagy része pedig Pajkaszeg lakóitól kikapott és csak a vége felé tudott nyerni, amikor már az RTL-en is film volt látható. A produkció így is a heti toplista nyolcadik helyén végzett. Az említett Nász-ajánlat gyengén muzsikált az RTL-en. A Reszkessetek, betörők 2! – Elveszve New Yorkban viszont brutálisan tarolt a TV2-n és 18-49-ben messze a heti toplista élén végzett (teljesben csak a negyedik lett). Sőt Kevin kalandjainak második része olyannyira jól ment, hogy az említett korosztályban az év hetedik legnézettebb televíziós programja lett.

hirdetés

December 26-án, kedden délután a Reszkessetek betörők! annak ellenére is brutálisan tarolt, hogy előző este is leadta a TV2. A sokadik ismétlés előző napi újravetése elképesztő módon a heti toplistán negyedik lett. Este a Neveletlen hercegnő 2 közepesen adatokat ért el a TV2-n és kikapott ellenfelétől. Vele szemben a Kellékfeleség az RTL-en jó számokat produkált és a heti toplista kilencedikeként végzett. A Reszkessetek, betörők! 3 ugyan kiemelkedően futott, de messze nem teljesített annyira jól, mint az első két epizód. A Nevetlen hercegnő 2-vel szemben holtversenyt ért el, viszont az RTL késő esti filmjét simán leverte. A legendás film így is a heti toplista ötödik helyét zsebelte be. Késő este az RTL-en a Nagykarácsony nagyon gyengén futott. Ezen kívül késő este A szupercsapat hatalmasat ment a Mozi+-on és simán megverte az utóbb említett, RTL-en vetített alkotást is.

Hétköznap este a Tények Plusz szerdán és csütörtökön közepesen, pénteken pedig jól ment. A Fókusz szerdán közepes, csütörtökön és pénteken pedig gyenge eredményeket tudhat magáénak. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora minden nap nyert, heti összesítésben pedig 2,9 százalékponttal hozott jobban.

A Farm VIP szerdán és csütörtökön jó adatokat szállított, a pénteki fináléjakor pedig tarolt. A heti toplista második helyét húzta be és mindhárom hétköznap este a legnézettebb produkció volt 18-49-ben. Így bejött a csatorna azon húzása, hogy a realityt az ünnepek alatt fejezte be. A vidéki produkció 4. évada összességében közepesen ment, de a jó eredmény határán volt. Az előző két, ebben a sávban látott műsorhoz képest (Séfek séfe 21,2%, Ázsia Expressz 19,4%) alulteljesített (16,9%) és a tavalyi évadátlagtól (21,4%) is messze elmaradt. Így nagy kérdés, hogy a formátumot a tévétársaság 2024-ben képernyőre tűzi-e, vagy pihenőre küldi. Szerdán kora este a Reszkessetek, betörők! elmúlt napokban lévő többedik vetítése tarolt, ezúttal a Mozi+-on és még az RTL filmjét is legyőzte. Az említett Hupikék törpikék nagyon gyengén teljesített az RTL-en. Csütörtökön a Hupikék törpikék 2, pénteken pedig az Apróláb szintén keveseket érdekelt az RTL-en. Ezeken kívül csütörtökön késő este a Lucy Mozi+-on, pénteken kora este pedig a Nagyfiúk 2 a Film+-on tarolt.

Szombaton a Fókusz Plusz közepes adatokat szállított. Az este folyamán a két nagy csatorna filmjei közül egyik sem hozott értékelhető eredményeket. December 31-én, vasárnap a Tények Plusz közepes adatokat ért el, de megverte ellenfelét. Később a Szerencsekerék szintén közepes eredményeket szállított. Velük szemben a Különben dühbe jövünk gyengén ment és kikapott mindkét említett produkciótól. Az este második felében az …és megint dühbe jövünk szintén közepes számokat ért el, viszont csak Kasza Tibor műsorától kapott ki, az ezt követő két TV2-s műsort már le tudta győzni. Az említett Zsákbamacska extra adásának ismétlése gyengén futott, utána pedig a Szilveszteri Zenebutik teljesen bedőlt.

A heti összesítésben az TV2 4,9 százalékponttal verte meg az RTL-t, mely ismét komolyabb különbség. A harmadik, komoly fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik pedig az átlagosnál jobb eredményekkel a Film+. 3 százalék felett volt még a SuperTV2 és a Sport1. Olyan rosszul teljesített az RTL Kettő és a VIASAT3, hogy most is kiesetek a legjobb 10 közül. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Tények: 799 ezer (25,6%), 18-49: 205 ezer (22,4%)
RTL: Híradó: 615 ezer (19,6%), 18-49: 192 ezer (20,9%)

TV2: Neveletlen hercegnő (film): 563 ezer (16,3%), 18-49: 187 ezer (17,4%)
TV2: Reszkessetek, betörők 2! – Elveszve New Yorkban (film): 759 ezer (24%), 18-49: 371 ezer (32,3%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 582 ezer (16,9%), 18-49: 197 ezer (18,6%)
RTL: Nász-ajánlat (film): 360 ezer (10,8%), 18-49: 136 ezer (11,6%)

Kedd:
TV2: Tények: 833 ezer (25,8%), 18-49: 214 ezer (22,2%)
RTL: Híradó: 607 ezer (18,7%), 18-49: 188 ezer (19,4%)

Mozi+: A szupercsapat (film): teljes l: -, 18-49: 85 ezer (9,7%)
TV2: Neveletlen hercegnő 2 (film): 551 ezer (15,6%), 18-49: 147 ezer (13,4%)
TV2: Reszkessetek, betörők! 3 (film): 557 ezer (18,2%), 18-49: 207 ezer (19,1%)
TV2: Kőkemény család (film): 180 ezer (12,3%), 18-49: 79 ezer (13,8%)
RTL: Kellékfeleség (film): 406 ezer (11,5%), 18-49: 177 ezer (15,7%)
RTL: Nagykarácsony (film): 176 ezer (7,4%), 18-49: 78 ezer (8,9%)

Szerda:
TV2: Tények: 813 ezer (25,7%), 18-49: 191 ezer (21,5%)
RTL: Híradó: 610 ezer (19,3%), 18-49: 165 ezer (18,6%)

Mozi+: Reszkessetek, betörők! (film): 211 ezer (6%), 18-49: 110 ezer (10,5%)
TV2: Tények Plusz: 784 ezer (23,4%), 18-49: 163 ezer (16,5%)
TV2: Farm VIP: 882 ezer (24,9%), 18-49: 199 ezer (18,4%)
TV2: Egyszerűen bonyolult (film): 220 ezer (10,1%), 18-49: 69 ezer (8,9%)
RTL: Fókusz: 434 ezer (12,9%), 18-49: 156 ezer (15,6%)
RTL: Hupikék törpikék (film): 214 ezer (6,2%), 18-49: 121 ezer (11,3%)
RTL: Halálos fegyver (film): 124 ezer (6,2%), 18-49: 54 ezer (7,3%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 757 ezer (24,3%), 18-49: 143 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 688 ezer (22,1%), 18-49: 201 ezer (22,7%)

TV2: Tények Plusz: 811 ezer (24,3%), 18-49: 153 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 360 ezer (10,8%), 18-49: 122 ezer (12,9%)

Mozi+:Lucy (film): teljes l: -, 18-49: 102 ezer (10%)
Film+: Nagyfiúk 2 (film): teljes l: -, 18-49: 92 ezer (9,1%)
TV2: Farm VIP: 883 ezer (25%), 18-49: 183 ezer (17%)
TV2: Az ördög Pradát visel (film): 235 ezer (10%), 18-49: 77 ezer (9,3%)
RTL: Hupikék törpikék 2 (film): 194 ezer (5,5%), 18-49: 91 ezer (8,5%)
RTL: Halálos fegyver 3 (film): 149 ezer (7,2%), 18-49: 61 ezer (8,3%)

Péntek:
TV2: Tények: 792 ezer (26%), 18-49: 163 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 628 ezer (20,6%), 18-49: 168 ezer (19,9%)

TV2: Tények Plusz: 759 ezer (23,5%), 18-49: 161 ezer (17,9%)
RTL: Fókusz: 398 ezer (12,4%), 18-49: 123 ezer (13,8%)

TV2: Farm VIP: 945 ezer (28,2%), 18-49: 224 ezer (21,7%)
TV2: Bridget Jones babát vár (film): 144 ezer (9,4%), 18-49: 58 ezer (9,9%)
RTL: Apróláb (film): 220 ezer (6,3%), 18-49: 120 ezer (11,6%)
RTL: Rossz tanár (film): 124 ezer (5,1%), 18-49: 77 ezer (8,8%)

Szombat:
TV2: Tények: 722 ezer (23,3%), 18-49: 160 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 611 ezer (19,6%), 18-49: 171 ezer (19,1%)

TV2: Jumanji: Vár a dzsungel (film): 292 ezer (8,7%), 18-49: 125 ezer (12,6%)
TV2: Egynyári barátság (film): 143 ezer (5,4%), 18-49: 63 ezer (6,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 440 ezer (13,4%), 18-49: 140 ezer (14,9%)
RTL: Oscar (film): 332 ezer (9,9%), 18-49: 114 ezer (11,1%)
RTL: A nemzet aranyai (film): 152 ezer (8,5%), 18-49: 70 ezer (10,2%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 678 ezer (22,4%), 18-49: 137 ezer (16,6%)
RTL: Híradó: 581 ezer (19,2%), 18-49: 147 ezer (17,7%)

TV2: Tények Plusz: 580 ezer (18,7%), 18-49: 109 ezer (13%)
TV2: Szerencsekerék: 645 ezer (20,2%), 18-49: 122 ezer (13,9%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 419 ezer (13,8%), 18-49: 90 ezer (10,6%)
TV2: Szilveszteri Zenebutik: 248 ezer (8,6%), 18-49: 58 ezer (6,8%)
RTL: Különben dühbe jövünk (film): 341 ezer (10,7%), 18-49: 87 ezer (10%)
RTL: …és megint dühbe jövünk (film): 263 ezer (8,8%), 18-49: 98 ezer (11,5%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd