A 48. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 49. héten (december 3–10.) délután a Keresztanyu ismétlése kétszer katasztrofálisan, egyszer nagyon gyengén, kétszer pedig közepesen ment, míg Az aranyifjú kétszer jól, háromszor pedig kiemelkedően futott. Az RTL Híradó 18-49-ben háromszor nyert, kétszer pedig döntetlent ért el konkurensével szemben, valamint a fiataloknál a vasárnapi adásával a heti toplista második helyét zsebelte be. A Tények a fiataloknál kétszer, míg a teljes lakosság körében mind a 7 nap győzött, sőt utóbbi korcsoportban a pénteki napjával a hét legnézettebb műsora volt. Este a Tények Plusz hétfőn kiemelkedő, kedden és csütörtökön közepes, szerdán és pénteken pedig jó adatokat hozott. A Fókusz hétfőn jól, keddtől péntekig pedig közepesen ment. A közös idősávjukban TV2 bulváros hírműsora háromszor, az RTL magazinja pedig kétszer verte meg a másikat. Összesítésben több hét után először, a Tények Plusz nyert, méghozzá 1,2 százalékponttal.

hirdetés

A Város Királynői hétfőn jól kezdett. A folytatásban azonban kedden már csak közepes, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig nagyon gyenge adatokat produkált. Nézőszám tekintetében pedig minden nap egyre rosszabbul futott. Az RTL realityje a hét első felében kicsivel, szerdától pedig nagy arányban kikapott a TV2 vidéki műsorától. A heti toplistán a nyolcadik lett, de ezt is csak az első epizód eredményeinek köszönheti. Így A Város Királynő heti átlaga (13,4%), majdnem fele lett az előző héten ebben a sávban futó Az Árulóknak (23,9%). A Farm VIP hétfőn, szerdán és pénteken jó, kedden közepes, csütörtökön pedig kiemelkedő adatokat szállított. A vidéki produkció heti átlaga az előző héthez képest (14,3%), 30 százalékot emelkedett (18,5%), így újra sikeres lett. Ezen kívül ez azt jelenti, hogy Az Árulok nagyon sok Farm nézőt is elvitt a TV2-től. Demcsák Zsuzsa műsora a heti toplistán a negyedik lett és minden hétköznap este a legnézettebb tévés produkció volt 18-49-ben.

A Király hétfőn és kedden gyengén ment és a heti toplistán is csak a tizenötödik lett. Az RTL sorozata hétfőn a TV2 vidéki és sztárpáros realitjyétől is kikapott, míg kedden az előbbit nem tudta megverni, utóbbit viszont már igen. A Zámbó Jimmy életét bemutató széria egy évvel az RTL+-os premierje után került képernyőre az RTL-en, mely amíg sikeres és műfajban is hozzá illő felvezetést kapott (Az Árulok), tudott teljesíteni, de az utolsó két napján (A Város Királynői után) már nem. A Párharc hétfőn gyenge, míg kedden az évadzárója szintén gyenge számokat hozott. Ez a produkció is kiesett a top 10-ből (13. lett). Stohl András realityjének 3. évada gyengén futott, de 20 százalékkal jobb átlagos közönségarányt ért el (14,3%), mint a 2. szezonja (12%). A mi kis falunk ismétlése szerdán nagyon gyenge, csütörtökön és pénteken pedig katasztrofális adatokat produkáltak. Mindhárom nap mindkét ellenfelétől kikapott. Ez valószínűleg két okból lehet. Egyrészt A Város Királynői bedöntötték az előtte lévő sávot, másrészt a Pajkaszeg lakóinak napi újravetítése esetén mindig el szokott telni egy kis idő, mire rájönnek a rajongói, hogy újra képernyőn van. Pénteken a Kanapéhuszárok az előző hetek közepes eredményei után most katasztrofális adatokat szállított és kikapott a TV2 realitjyétől és talkshowjától is. Velük szemben a Szerencsekerék folytatása minden nap közepesen ment, de épphogy kiesett a top 10-ből (11. lett).

Késő este az Éden Hotel RTL-es vetítése hétfőn gyenge, kedden, szerdán és csütörtökön pedig nagyon gyenge számokat hozott. Az RTL taktikai realtiyje hétfőn és kedden a Párharctól és a Újratervezés ismétlésétől, míg szerdán és csütörtökön a Szerencsekeréktől kapott ki. Így a Mexikóban forgatott produkció tévében nem működik, de az elsődleges, az RTL-es vetítést több nappal megelőző RTL+-os megjelenések számait továbbra sem ismerjük. Pénteken a CSI: Las Vegas-i helyszínelők dupla epizódja nagyon gyenge számokat produkált.

Szombaton délután az Angol bajnokság: Crystal Palace – Liverpool focimeccs közvetítése tarolt a Spíler1-en. Este a Tények Plusz és a Fókusz Plusz is közepes adatokat szállított, viszont utóbbit többen választották. A Mutasd a hangod! nem várt módon gyengén muzsikált és míg korábban a produkció A mi kis falunkat is elverte, most meglepetésre kikapott Puskás Peti építkezős műsorától. A TV2 nagyszabású showműsora a top 10-be sem tudott bekerülni (12. lett). A visszaesés oka az lehet, hogy csak egy adásra tért vissza a zenés program és a korábbi nézői lehet, hogy nem vették észre. Az említett a Lego Masters szintén gyenge eredményeket ért el, viszont ezzel is heti toplistán kilencedik lett. Később a Dzsungeltúra a TV2-n és a Másnaposok az RTL-en gyenge számokat produkáltak és nagyjából holtversenyt futottak.

Vasárnap a Sztárban sztár leszek! fináléja csak közepesen ment és az RTL nagyszabású showműsorának kísérőmagazinját még meg tudta verni, de a konkurencia “közvetítésétől” végig, nagy arányban kikapott. A döntő a heti toplistán a harmadik lett. A TV2 tehetségkutatójának extra hosszú 4. évada összességében sikeres volt, de 20 százalékkal kisebb átlagos közönségarányt produkált (22,1%), mint a 3. szezonja (28%). Ez pedig nem csak a Sztárbox miatt van, ugyanis már azt megelőzően is alacsonyabb számokat hozott. A TV2 vasárnapi produkciója nagyrészt verte az RTL-es konkurenseit, a 20 adásból álló évad utolsó 7 része kapott ki az RTL boxos műsorától, így összességében nem lehet vele elégedetlen a TV2 Csoport. Szinte biztos, hogy a Sztárban sztár leszek! jelentkezik még a következő években új szezonnal, de hogy ez jövőre lesz-e, vagy elküldik egy év pihenőre, az nagy kérdés.

A Fókusz – Sztárbox bemelegítés jól futott és a heti toplista ötödik helyét húzta be. A Sztárbox döntője is hatalmasat tarolt, de nagyjából azokat az eredményeket hozta, mint amit hétről-hétre is teljesített. Az, hogy a TV2 tehetségkutatójának és az RTL vasárnapi celebbunyójának is egyszerre volt az utolsó adása, azt eredményezte, hogy egyik produkció sem tudott jobban menni, mint amúgy szokott. A nagyszabású showműsor így is messze a hét legnézettebb műsora lett 18-49-ben. A Szujó Zoltán, Csobot Adél és Héder Barna által vezetett produkció idei évada az év második legnézettebbje lett a fiatalok körében. Érdekesség azonban, hogy a teljes lakosságnál nem tudott átütő siker lenni, hisz ott egyszer sem nyert hetet. Az RTL nagyon régóta nem talált olyan formátumot, ami vasárnap, azon a napon, amikor hagyományosan inkább a TV2-t nézik, tudja legyőzni konkurensét, így nem véletlen, hogy az utolsó adás alatt be is jelentették a 2024-es évadát.

A heti összesítésben az TV2 0,9 százalékponttal verte meg az RTL-t, ezzel pedig az utóbbi csatorna mindössze két hét után elvesztette a vezetést. Ez főleg azért történt, mert Az Árulok helyén induló A Város Királynői pár nap után bedőlt, így az utóbbi tévéadó hiába nyerte meg mindkét hétvégi napot. A harmadik hatalmas előnnyel a Mozi+ lett, míg a negyedik a Film+. A közepes méretű kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Prime és az RTL Három, viszont annyira rosszul teljesített a SuperTV2 és a VIASAT3, hogy a top 10-be se tudtak bekerülni. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 465 ezer (21,3%), 18-49: 88 ezer (17%)
RTL: Keresztanyu: 80 ezer (3,8%), 18-49: 20 ezer (4,1%)
TV2: Tények:
798 ezer (27,9%), 18-49: 170 ezer (23%)
RTL: Híradó: 623 ezer (21,7%), 18-49: 165 ezer (22,3%)

TV2: Tények Plusz: 727 ezer (23,2%), 18-49: 174 ezer (21,4%)
RTL: Fókusz: 469 ezer (14,8%), 18-49: 152 ezer (18,3%)

TV2: Farm VIP: 695 ezer (20,6%), 18-49: 181 ezer (18,7%)
TV2: Párharc: 428 ezer (16,8%), 18-49: 119 ezer (14,2%)
TV2: Újratervezés (ism.): 167 ezer (10,4%), 18-49: 66 ezer (10,9%)
RTL: A Város Királynői: 424 ezer (12,5%), 18-49: 171 ezer (17,8%)
RTL: A Király 1×09: 290 ezer (9,9%), 18-49: 118 ezer (12,7%)
RTL: Éden Hotel: 124 ezer (7,4%), 18-49: 63 ezer (10,2%)

Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 430 ezer (20,2%), 18-49: 76 ezer (16,6%)
RTL: Keresztanyu: 85 ezer (4,1%), 18-49: 28 ezer (6,4%)
TV2: Tények:
770 ezer (27%), 18-49: 154 ezer (19,8%)
RTL: Híradó: 602 ezer (21,1%), 18-49: 164 ezer (21,2%)

TV2: Tények Plusz: 649 ezer (20,7%), 18-49: 137 ezer (15,9%)
RTL: Fókusz: 436 ezer (13,6%), 18-49: 142 ezer (16%)

TV2: Farm VIP: 720 ezer (21,8%), 18-49: 164 ezer (16,8%)
TV2: Párharc: 435 ezer (17,7%), 18-49: 101 ezer (12,5%)
TV2: Újratervezés (ism.): 166 ezer (10,7%), 18-49: 58 ezer (10,4%)
RTL: A Város Királynői: 363 ezer (10,8%), 18-49: 144 ezer (14,5%)
RTL: A Király 1×10: 278 ezer (9,9%), 18-49: 114 ezer (12,8%)
RTL: Éden Hotel: 87 ezer (5,5%), 18-49: 47 ezer (8,3%)

Szerda:
TV2: Az aranyifjú: 435 ezer (20,1%), 18-49: 74 ezer (14,9%)
RTL: Keresztanyu: 82 ezer (3,9%), 18-49: 24 ezer (5,2%)
TV2: Tények:
771 ezer (26,8%), 18-49: 150 ezer (20,1%)
RTL: Híradó: 637 ezer (22%), 18-49: 156 ezer (20,7%)

TV2: Tények Plusz: 691 ezer (21,8%), 18-49: 157 ezer (18,6%)
RTL: Fókusz: 414 ezer (12,9%), 18-49: 143 ezer (16,6%)

TV2: Farm VIP: 736 ezer (21,9%), 18-49: 176 ezer (18,1%)
TV2: Szerencskerék: 475 ezer (19,8%), 18-49: 128 ezer (16,2%)
RTL: A Város Királynői: 290 ezer (8,5%), 18-49: 113 ezer (11,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 214 ezer (7,1%), 18-49: 94 ezer (10,1%)
RTL: Éden Hotel: 103 ezer (5%), 18-49: 54 ezer (7,6%)

Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 488 ezer (21,7%), 18-49: 105 ezer (19,2%)
RTL: Keresztanyu: 93 ezer (4,2%), 18-49: 20 ezer (3,8%)
TV2: Tények:
793 ezer (26,7%), 18-49: 176 ezer (22,7%)
RTL: Híradó: 614 ezer (20,7%), 18-49: 154 ezer (19,9%)

TV2: Tények Plusz: 638 ezer (19,9%), 18-49: 149 ezer (17,4%)
RTL: Fókusz: 400 ezer (12,4%), 18-49: 136 ezer (15,8%)

TV2: Farm VIP: 793 ezer (24,5%), 18-49: 200 ezer (21,7%)
TV2: Szerencskerék: 412 ezer (19%), 18-49: 116 ezer (16,5%)
RTL: A Város Királynői: 281 ezer (8,6%), 18-49: 110 ezer (11,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 204 ezer (7,3%), 18-49: 70 ezer (8,2%)
RTL: Éden Hotel: 112 ezer (6,2%), 18-49: 59 ezer (9,5%)

Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 471 ezer (20,5%), 18-49: 96 ezer (16,5%)
RTL: Keresztanyu: 113 ezer (5,1%), 18-49: 41 ezer (7,3%)
TV2: Tények:
806 ezer (28,4%), 18-49: 159 ezer (20,9%)
RTL: Híradó: 610 ezer (21,4%), 18-49: 150 ezer (19,7%)

TV2: Tények Plusz: 654 ezer (21,4%), 18-49: 128 ezer (16%)
RTL: Fókusz: 405 ezer (13,1%), 18-49: 134 ezer (16,7%)

TV2: Farm VIP: 751 ezer (23,4%), 18-49: 153 ezer (17,4%)
TV2: Szerencskerék: 416 ezer (19,7%), 18-49: 111 ezer (16,1%)
RTL: A Város Királynői: 277 ezer (8,5%), 18-49: 96 ezer (11%)
RTL: Kanapéhuszárok 1×03: 196 ezer (7%), 18-49: 74 ezer (8,6%)
RTL: CSI: Las Vegas-i helyszínelők 1×05: 108 ezer (5,3%), 18-49: 42 ezer (6,3%)
RTL: CSI: Las Vegas-i helyszínelők 1×06: 79 ezer (6,3%), 18-49: 32 ezer (7,2%)

Szombat:
Spíler1: Angol bajnokság: Crystal Palace – Liverpool (foci): 179 ezer (9,5%), 18-49: 60 ezer (11,1%)

TV2: Tények: 693 ezer (22,7%), 18-49: 137 ezer (15,6%)
RTL: Híradó: 574 ezer (18,7%), 18-49: 163 ezer (18,4%)

TV2: Tények Plusz: 522 ezer (15,9%), 18-49: 120 ezer (12,7%)
TV2: Mutasd a hangod! – 5. adás: 464 ezer (13,7%), 18-49: 124 ezer (12,3%)
TV2: Dzsungeltúra (film): 289 ezer (10,7%), 18-49: 115 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 352 ezer (10,7%), 18-49: 135 ezer (14,3%)
RTL: Lego Masters 1×04: 341 ezer (10,1%), 18-49: 141 ezer (13,9%)
RTL: Másnaposok (film): 198 ezer (7,9%), 18-49: 109 ezer (12,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 753 ezer (22,4%), 18-49: 168 ezer (16,9%)
RTL: Híradó: 678 ezer (20%), 18-49: 238 ezer (23,6%)

TV2: Sztárban sztár leszek! – döntő: 775 ezer (22,8%), 18-49: 206 ezer (18%)
RTL: Fókusz – Sztárbox bemelegítés: 506 ezer (13,8%), 18-49: 193 ezer (17%)
RTL: Sztárbox – döntő: 778 ezer (21,9%), 18-49: 374 ezer (30,9%)

hirdetés

A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai