A Lupin 1. évada 2021-ben debütált a Netflixen, a következő etap pedig 5 hónappal később vált elérhetővé az online videótáron. A 2. szezon előtt a sorozat főszereplője, Omar Sy már elárulta, hogy lesz 3. évad. A folytatást 2021-ben el is kezdték forgatni, azonban a felvételt korábban le kellett állítani, ugyanis nagyjából húsz, álarcot viselő rabló támadta meg a stábot, és mintegy 300 000 euró (kb. 116 millió forint) értékben vittek el felszereléseket a helyszínről.

Áprilisban bejelentették, hogy a Maurice LeBlanc regényei alapján készült francia bűnügyi sorozat 3. szezonja október 5-én érkezik a Netflixre. Most pedig egy vadonatúj előzetes jelent meg hozzá. Az ajánlóból kiderül, hogy Lupin ezúttal a Fekete Gyöngyöt lopja el, amiről előtte még a rendőrséget is tájékoztatja. A bűntettnek azonban súlyos következménye van.

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada