A 30. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 31. héten (július 31. – augusztus 6.) az Oltári csajok ismétlése most is katasztrofális számokat hozott, míg Az aranyifjú című új török sorozat a TV2-n kiemelkedő számokkal teljesítette az első teljes hetét. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer győzött, egyszer pedig döntetlent hozott ellenfelével. A Tények a fiataloknál most csak kétszer tudott nyerni, azonban a teljes lakosság körében minden nap leverte ellenfelét. Este a Tények Plusz hétfőn és csütörtökön jó, kedden és pénteken közepes, szerdán pedig kiemelkedő számokat ért el. A Fókusz hétfőtől szerdáig közepesen, csütörtökön és pénteken pedig gyengén ment. A közös sávjukban a TV2 bulváros hírműsora négyszer is győzni tudott, egyszer pedig a két produkció hasonló eredményeket szállított. Heti összesítésben a Tények Plusz 3,1 százalékponttal hozott jobb közönségarányt. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon továbbra is remekel.

hirdetés

A Szerencsekerék újravetítése hétfőtől csütörtökig közepes, míg pénteken jó adatokat produkált. Kasza Tibor vetélkedőjének ismétlése minden nap simán megverte az RTL vadonatúj realityjét. A TV2 game show-ja a heti toplistán a negyedik lett és három este a legnézettebb műsor lett 18-49-ben. Ezek még mindig fantasztikus eredmények egy ismétléstől. A Celebrandi hétfőn és csütörtökön nagyon gyengén, kedden, szerdán és pénteken pedig “csak” gyengén futott. Heti átlag tekintetében 0,1 százalék pontosságra azt a rossz átlagot produkálta (12,3%), mint az előző héten (12,1%). A heti toplistán a nyári pangás ellenére csak a hatodik lett. Tisztán látszik, hogy Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti műsora is beáll azon új produkciók sorába, ami nem működik az RTL-en.

A mi kis falunk újravetítése 21 óra után az RTL-en hétfőn, csütörtökön és pénteken közepesen, kedden és szerdán pedig jól ment. Minden nap simán leverte a TV2 realityjének ismétlését. A falus széria két este is a legjobban teljesítő produkció volt, valamint a hét legnézettebb műsora lett 18-49-ben. Ez utóbbi több szempontból is döbbenetes, egyrészt előtte az RTL-en egy új műsor látható, utóbbival szemben pedig a TV2 legnépszerűbb hétköznapi vetélkedőjének újravetítése, valamint A mi kis falunk a főműsoridő kevésbé nézett, második felében kerül képernyőre és többedszerre leadott részek láthatóak. Vele szemben a Drágám, add az életed! ismétlése hétfőn és szerdán nagyon gyenge, a hét többi hétköznapján pedig katasztrofális eredményeket szállított.

Szombaton a Tények Plusz közepesen, a Fókusz Plusz pedig gyengén futott. Az esti filmek közül egyik sem hozott jó eredményt. Vasárnap a Cobra 11 gyenge számokat hozott, a 25. évad eddigi második leggyengébb eredményét érte el. Vele szemben a A múmia közepes adatokat produkált és legyőzte az RTL német sorozatát, valamint későbbi filmjét is. Az említett Szemfényvesztők szintén gyengén ment az RTL-en.

A heti összesítésben ezúttal másodszor is az RTL ment jobban, de csupán 0,3 százalékponttal, így a különbség elhanyagolható a TV2-vel szemben. Továbbra is elmondható, hogy az év első felével ellentétben mostanra komoly verseny alakult ki a két nagy csatorna között. A harmadik ezúttal a Film+ lett, a negyedik pedig a Mozi+. 3 százalék felett volt még a Comedy Central és a Cool. A közepes kábeladók közül ezúttal is bejutott a legjobbak közé a Prime és az RTL Három és meglepetésre a Sorozat+ is, valamint a ritkán itt látott M1 is. A rendszeresen saját gyártásokkal is jelentkező, nagyobb kábelcsatornák közül az RTL Kettő, a SuperTV2 és a VIASAT3 is annyira szörnyű számokat nyújtott, hogy a top 10-be sem fért bele. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Az aranyifjú: 363 ezer (21%), 18-49: 63 ezer (15,4%)
RTL: Oltári csajok: 51 ezer (3%), 18-49: 20 ezer (5,1%)
TV2: Tények:
639 ezer (28,9%), 18-49: 101 ezer (19,4%)
RTL: Híradó: 494 ezer (22,4%), 18-49: 126 ezer (24,3%)

TV2: Tények Plusz: 528 ezer (21,6%), 18-49: 102 ezer (17,7%)
RTL: Fókusz: 314 ezer (12,4%), 18-49: 95 ezer (15,8%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 637 ezer (21,2%), 18-49: 125 ezer (16%)
RTL: Celebrandi: 214 ezer (7%), 18-49: 85 ezer (10,6%)
TV2: Drágám, add az életed! (ism.): 279 ezer (11,1%), 18-49: 75 ezer (10%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 304 ezer (11,3%), 18-49: 106 ezer (13,5%)

Kedd:
TV2: Az aranyifjú: 379 ezer (19,7%), 18-49: 72 ezer (17,3%)
RTL: Oltári csajok: 48 ezer (2,6%), 18-49: 15 ezer (3,7%)
TV2: Tények:
680 ezer (27,6%), 18-49: 137 ezer (22,2%)
RTL: Híradó: 558 ezer (22,6%), 18-49: 144 ezer (23,2%)

TV2: Tények Plusz: 533 ezer (19,7%), 18-49: 114 ezer (16,5%)
RTL: Fókusz: 342 ezer (12,2%), 18-49: 114 ezer (15,8%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 653 ezer (20,8%), 18-49: 136 ezer (16,1%)
RTL: Celebrandi: 272 ezer (8,6%), 18-49: 118 ezer (13,5%)
TV2: Drágám, add az életed! (ism.): 298 ezer (11,5%), 18-49: 79 ezer (9,3%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 350 ezer (13,7%), 18-49: 150 ezer (17,9%)

Szerda:
TV2: Az aranyifjú: 390 ezer (22,1%), 18-49: 72 ezer (16,8%)
RTL: Oltári csajok: 67 ezer (3,8%), 18-49: 21 ezer (5%)
TV2: Tények:
633 ezer (29,2%), 18-49: 121 ezer (22,5%)
RTL: Híradó: 518 ezer (23,9%), 18-49: 136 ezer (25,2%)

TV2: Tények Plusz: 545 ezer (22,8%), 18-49: 119 ezer (20,4%)
RTL: Fókusz: 276 ezer (11,2%), 18-49: 100 ezer (16,6%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 661 ezer (22,7%), 18-49: 129 ezer (16,6%)
RTL: Celebrandi: 244 ezer (8,3%), 18-49: 113 ezer (14,1%)
TV2: Drágám, add az életed! (ism.): 284 ezer (11%), 18-49: 77 ezer (9,6%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 313 ezer (11,8%), 18-49: 141 ezer (17,1%)

Csütörtök:
TV2: Az aranyifjú: 394 ezer (22,5%), 18-49: 83 ezer (18,8%)
RTL: Oltári csajok: 52 ezer (3%), 18-49: 20 ezer (4,7%)
TV2: Tények:
680 ezer (30,5%), 18-49: 130 ezer (24%)
RTL: Híradó: 446 ezer (20%), 18-49: 103 ezer (19%)

TV2: Tények Plusz: 531 ezer (21,4%), 18-49: 116 ezer (19,2%)
RTL: Fókusz: 266 ezer (10,5%), 18-49: 83 ezer (13,4%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 640 ezer (20,8%), 18-49: 124 ezer (14,6%)
RTL: Celebrandi: 230 ezer (7,4%), 18-49: 95 ezer (11,1%)
TV2: Drágám, add az életed! (ism.): 223 ezer (9,2%), 18-49: 55 ezer (7,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 308 ezer (11,4%), 18-49: 119 ezer (14,7%)

Péntek:
TV2: Az aranyifjú: 376 ezer (21,1%), 18-49: 73 ezer (17,7%)
RTL: Oltári csajok: 45 ezer (2,6%), 18-49: 15 ezer (3,8%)
TV2: Tények:
661 ezer (29,6%), 18-49: 122 ezer (21,6%)
RTL: Híradó: 487 ezer (21,8%), 18-49: 112 ezer (19,8%)

TV2: Tények Plusz: 504 ezer (20%), 18-49: 99 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz: 327 ezer (12,6%), 18-49: 83 ezer (13%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 699 ezer (23,4%), 18-49: 143 ezer (18,2%)
RTL: Celebrandi: 241 ezer (8%), 18-49: 97 ezer (12,3%)
TV2: Drágám, add az életed! (ism.): 254 ezer (10,9%), 18-49: 62 ezer (8,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 300 ezer (11,6%), 18-49: 117 ezer (15,2%)

Szombat:
TV2: Tények: 596 ezer (25%), 18-49: 93 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 446 ezer (18,6%), 18-49: 112 ezer (19,4%)
TV2: Tények Plusz: 387 ezer (14,8%), 18-49: 91 ezer (14,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 265 ezer (10%), 18-49: 86 ezer (13,4%)

TV2: James Bond: Casino Royale (film): 212 ezer (8,6%), 18-49: 57 ezer (7,8%)
RTL: Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak (film): 144 ezer (5,2%), 18-49: 81 ezer (10,9%)
RTL: A sötét lovag (film): 73 ezer (4,9%), 18-49: 42 ezer (7,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 669 ezer (22,7%), 18-49: 146 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 610 ezer (20,6%), 18-49: 147 ezer (18%)

TV2: A múmia (film): 255 ezer (7,9%), 18-49: 113 ezer (12,3%)
TV2: A nagy nap (film): 89 ezer (4,1%), 18-49: 54 ezer (7%)
RTL: Cobra 11 25×09: 331 ezer (10,7%), 18-49: 85 ezer (9,9%)
RTL: Szemfényvesztők (film): 213 ezer (7%), 18-49: 85 ezer (9%)

 

hirdetés

A héten 4 fontos műsor is véget ér a TV2-n és az RTL-en

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai