Szeptember végén hozták nyilvánosságra, hogy saját műsort készít az RTL a Cápák között egyik cápájával, Balogh Leventével. Az álommeló a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje, az Apprentice alapján készül. Csütörtökön reggel bejelentették, hogy Az álommeló április 3-án, hétfőn indul majd az RTL-en. Az is kiderült, hogy Farmosi Larisza közgazdász és Dr. Krasznai István ügyvéd is segíti majd Balogh Levente munkáját. Részletek az RTL közleményében:
A világ egyik legsikeresebb üzleti realityje Az álommeló (Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.) április 3-án hétfő este érkezik az RTL-re. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat.
Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (KRASZNAI Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója.

Vérfagyasztó előzetest és premierdátumot kapott a TV2 új thrillersorozata

Újabb három híresség csatlakozott Az Árulók idei évadához

Egy focista váltja Árpa Attilát a Celeb vagyok, ments ki innen! 7. évadában

Kiderült, hogy mikor indul az Álarcos énekes 5. évada az RTL-en

Hivatalos: megválasztották a Médiatanács új elnökét és négy tagját

