Augusztus 22-én indult a Trónok harca előzménysorozata, a Sárkányok háza, mely George R. R. Martin Tűz és vér című regényét dolgozza fel. A hétfőn megjelent 8. részt követően az író egy blogbejegyzésben összegezte a gondolatait a látottakról, melynek során a Viserys királyt játszó Paddy Considine alakításáról is szót ejtett. Martin szerint a színész által megformált uralkodó még az általa megalkotottnál is sokkal jobb, amiért Considine Emmy-díjat is érdemelne.

“Külön köszönet Paddy Considine-nek Viserys király megformálásáért. A karakter, akit (Ryannel, Sarával, Tivel és a többi írónkkal) alkotott a sorozathoz, sokkal erősebb, tragikusabb és teljesebb, mint a saját verzióm a Tűz és vér című regényben. Már-már kísértést érzek arra, hogy kitépjem azokat a fejezeteket, és újra írjam uralkodásának egész történetét. Paddy már csak ezért az epizódért is Emmy-díjat érdemel. Ha nem kap egyet, nincs igazság. Addig is Gyldayn főmester kap egyet a fejére, amiért annyi jó dolgot kihagyott”

– írta George R. R. Martin.

Hamarosan folytatódik egy olasz drámasorozat az egyik országos csatornán

Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez