Az elmúlt években hatalmas sikert aratott a 2016-ban indult, jelenleg a 4. évadánál tartó Stranger Things, és a 2019-ben debütált The Mandalorian, aminek jövőre érkezik a 3. évada. Mindkét sorozat népszerűsége töretlen, azonban a színészek ezek mellett más produkciókat is forgatnak. Most kiderült, hogy az HBO egyik készülő szériájának a két sorozat egy-egy színésze lesz a főszereplője.

hirdetés

A Stranger Things-ben Jim Hoppert alakító David Harbour és a The Mandalorianban Din Djarint megformáló Pedro Pascal a legfontosabb szerepeket fogják játszani az HBO legújabb minisorozatában, a My Dentist’s Murder Trial-ban. A bűnügyi széria igaz történetet dolgoz fel, ugyanis James Lasdun New Yorker magazinban megjelent cikke alapján készül, amely családjának fogorvosáról szól. A forgatókönyvet Steve Conrad írja, aki korábban többek közt A hazafi (Patriot) és Az igazi csoda (Wonder) című produkciókon is dolgozott. Conrad emellett a pilot epizód rendezőjeként is részt vesz a sorozat elkészítésében.

A történet középpontjában Dr. Gilberto Nunez áll, akit 2015-ben vád alá helyeztek barátja, Thomas Kolman meggyilkolásával. A férfit ugyanis rávette, hogy egy olyan anyagot nyeljen le, amely végül a halálát okozta. Nunez emellett csalást is elkövetett, ugyanis C.I.A. ügynöknek is kiadta magát. Nunezt, aki viszonyt folytatott Kolman feleségével, Lindával, 2018-ban bíróság elé állították, ahol azonban gyilkosság miatt nem, csalás vádjával viszont bűnösnek találták, és börtönbe került. A sorozatban Pascal Dr. Nunezt fogja alakítani, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy Harbour az áldozatot, Thomas Kolmant, vagy a cikk szerzőjét, Lasdunt fogja megformálni.

hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat