Kedden több fontos bejelentést is tett Fischer Gábor, ezek jelentős része showműsorokkal és realitykkel volt kapcsolatos. Azonban a TV2 Csoport programigazgatója a fikciós sorozatokról is beszélt az Indexnek adott interjújában. Elárulta, hogy megvettek egy horvát licencen alapuló napi szériát, mely a Hazatalálsz címet kapta.

„Ez gyakorlatilag egy klasszikus értelemben vett történetalapú, helyzetkomikumokra és gegekre épülő sorozat, amit díszletek helyett teljes egészében külső helyszíneken forgatunk. Maga a történet egy kicsit a dráma és a humor keveréke – egy olyan férfiról szól, aki a saját életében és a társadalomban is nagy mélyrepülésben van, de mivel olyan karakter, akinek van igazságérzete, és hajlandó küzdeni, ebben a nehéz helyzetben is hőssé válik, amihez az is fontos, hogy megtalálja a szerelmet. Úgyhogy egy picit romantikusabb sztori áll majd a történetmesélés középpontjában – az is újdonság, hogy egy nagy csatorna ilyesmit bevállal”

– nyilatkozta Fischer Gábor az Indexnek a sorozattal kapcsolatban.

Ezen kívül azt is elárulta, hogy folytatják a Pepét, melynek 1. évada idén tavasszal volt látható a TV2-n. Arra is kitért, hogy míg az 1. szezon nagymértékben egy spanyol adaptáció volt, ezúttal azonban teljes egészében a magyar alkotócsapat felelős a történetért.

hirdetés

Megvan, hogy mikor jön az RTL-re Csuja Imre és Scherer Péter új sorozata

Premierözön novemberben: 16 produkció érkezik az RTL+-ra

Már forgatják a Dűne előzménysorozat 2. évadát

Novemberben egy új realityvel és két fontos műsor új évadával erősít a TV2

Újabb kultikus történetből születhet sorozat az HBO Maxra

Ma indul a Most Wanted - A hajsza az RTL-en, ezt tudni Balázsék új celebüldözős realityjéről (x)