A Bridgerton család 1. évada 2020 karácsonyán debütált a Netflixen. A népszerű sorozat 2. szezonja március 25-én érkezett a streaming szolgáltatóra. A Julia Quinn könyvsorozatán alapuló széria évadai a regényekhez hasonlóan az előkelő család különböző testvéreiről szólnak. Az első két szezon szerelmi történetei a kötetekkel megegyező sorrendben jelentek meg, most azonban kiderült, hogy a széria készítői változtatnak ezen.
A Netflix FYSEE Space vasárnapi nyitóestéjén a Bridgerton család is képviseltette magát. Az eseményen a Penelopét alakító Nicola Coughlan is részt vett, akitől azt kérték, hogy áruljon el valamit a következő évadról, amire ő egy hatalmas bejelentéssel válaszolt.
„Ahogy Lady Whistledown, én is őrzök egy titkot már egy ideje, most pedig végre elárulhatom, hogy a harmadik évad Colin és Penelope szerelmének története lesz. A második évad forgatásának második hete óta őrzöm ezt a titkot. Ez az első alkalom, hogy végre kimondhatom”
– nyilatkozta a színésznő.
A 3. etap tehát Penelope és Colin kapcsolatára fog fókuszálni. Mivel a harmadik kötet a második legidősebb fivér, Benedict történetét meséli el, ezért a rajongók arra számíthattak, hogy a következő szezonban ő kerül a középpontba. Colin szerelmi életéről a negyedik könyvben olvashatunk. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet képernyőre a folytatás.

Premierözön a Netflixen: 24 film kerül fel szeptemberben a streaming szolgáltatóra

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Ezúttal három színész csatlakozott Az Árulók új évadához

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

