A 11. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 12. héten (március 21-27.) a Szerelem van a levegőben most is minden nap katasztrófális számokat hozott, míg a Remények földje minden nap elképesztő módon tarolt és még a szokásosnál is jobban teljesített. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer győzte le a Tényeket, míg az utóbbi kétszer nyert, egyszer pedig hasonló eredményeket szállítottak. A teljes lakosság körében a két aktuális műsor egyaránt három-háromszor ment jobban a másiknál, míg egyszer döntetlent értek el.  A Tények Plusz hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken is rosszul ment, míg szerdán közepesen. A Fókusz hétfőn kiemelkedő, kedden és pénteken jó, szerdán és csütörtökön pedig közepes számokat produkált és a fiataloknál két hétköznap este is a legnézettebb műsor lett. Az RTL magazinja minden nap legyőzte a TV2 bulváros hírműsorát, ráadásul négy nap komoly fölénnyel. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon minden nap kiemelkedő eredményeket hozott, azonban most egyszer sem érte be a Tények Pluszt.

hirdetés

Az Exatlon Hungary minden nap közepesen futott, melyre február eleje óta nem volt példa. A fináléhoz közeledve, úgy látszik kezd kicsit magához térni, bár még így sem tudott egyetlen egy nap sem jó adatokat szállítani. Az RTL vidéki, napi sorozatával szemben háromszor kikapott, de kétszer legalább döntetlent tudott elérni. A konkurencia hírműsorát és balatoni sorozatát azonban minden nap legyőzte. A heti toplista kilencedik helyét érte el. A Keresztanyu hétfőn jó, kedden, szerdán és pénteken közepes számokat hozott, míg csütörtökön gyengét. A széria a heti átlagos közönségarány tekintetében megdöntötte a saját negatív rekordját, mely rossz jel lehet a jövőre nézve. Ezek ellenére a heti toplista negyedik helyét húzta be és 18-49-ben három hétköznap is a legnézettebb műsornak bizonyult.

A Híradó – Késő esti kiadás hétfőn, csütörtökön és pénteken nagyon gyengén, kedden és szerdán pedig katasztrofálisan ment. Ismét látszik, ami az előző héten is, hogy az elhúzódó háború miatt, főműsoridőben már nincs olyan napi hírigény, mint az orosz invázió első heteiben. A Hotel Margaret hétfőn nagyon gyengén, a hét többi napján katasztrofálisan futott. Az éjszakai Tények – Különkiadás hétfőn gyenge, kedden és pénteken jó, szerdán és csütörtökön pedig közepes adatokat produkált. A TV2 hírműsora keddtől péntekig legyőzte az RTL késő esti sorozatát. Továbbá szerdán a Magyarország – Szerbia felkészülési mérkőzés közvetítése az M4 Sporton kimagasló eredményeket hozott.

Szombaton késő délután a Forma-1 szaúd-arábiai-i időmérője délután háromnegyed 6 és este negyed 9 között hatalmasat tarolt. Az M4 Sport közvetítése 20 százalék feletti közönségarányt hozott, mellyel minden csatornát, köztük az RTL Klubot és a TV2-t is maga mögé utasította. A Tények Plusz katasztrofálisan, a Fókusz Plusz közepesen hozott. Később A Séf meg a többiek csupán közepesen ment. A gasztro sorozat nézettsége 18-49-ben 31 százalékot csökkent, melynek nyilván az egyik oka, hogy egy kicsit belelógott a száguldó cirkusz, de ez akkor is komoly esésnek számít. Ennek ellenére simán legyőzte a vele szemben látható TV2-s filmet. Utána A mi kis falunk ugyan jól ment, de a sorozat indulása óta ez lett az egyik legkevésbé nézett rész (pedig ekkor már nem ment az Forma-1). Persze a produkció erejét jól mutatja, hogy így is 20 százalék felett hozott és a heti toplista második helyét húzta be. Az ellenük a TV2-n látható Kellékfeleség nagyon gyengén futott. Továbbá a Csináljuk a fesztivált a Dunán mindkét korosztályban javult és teljesben elég szép számokat ért el.

Vasárnap este mindent vitt a Forma-1 szaúd-arábiai-i futam. Úgy látszik az MTVA-nál, vagy a Nielsennél olvasták az előző heti elemzésünket, ugyanis végre a futam külön, felvezetés nélkül lett jelölve. Az M4 Sport közvetítése 18-49-ben messze a hét legnézettebb műsora lett, míg a teljes lakosság körében a negyedik. Egyértelműen látszik, hogy az elmúlt éveknél sokkal komolyabb tényező lehet a száguldó cirkusz. A Sztárban sztár az erős közmédiás program miatt most először csak közepesen ment. A fiataloknál csak a heti toplista harmadik helyét tudta elérni, de összlakosságnál így is az első lett. Velük szemben A nép szolgája teljesen bedőlt és mindkét epizódja kifejezetten rosszul szerepelt. Az utána következő Greenland – Az utolsó menedék se ment jól, de az ukrán elnök sorozatnál így is többen követték.

A heti összesítésben az TV2 0,7 százalékponttal megelőzte az RTL Klubot, így az előbbi csatorna ugyancsak egy hangyányival, de 5 hét után tudott újra nyerni. A harmadik az M4 Sport lett, melyet főleg a focinak és az F1-nek köszönhet. A negyedik a Film, az ötödik a Mozi+. Az RTLII most is rosszul teljesített, a SuperTV2 pedig különösen is, a Sorozat+ viszont hatalmas teljesítménnyel a múlt hét után megint bekerült a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 523 ezer (23,7%), 18-49: 113 ezer (20,4%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 122 ezer (5,5%), 18-49: 29 ezer (5,4%)
TV2: Tények: 752 ezer (25,3%), 18-49: 171 ezer (21,9%)
RTL: Híradó: 739 ezer (24,9%), 18-49: 165 ezer (21,1%)

TV2: Tények Plusz: 579 ezer (17%), 18-49: 138 ezer (14,3%)
RTL: Fókusz: 608 ezer (17,2%), 18-49: 206 ezer (20%)

TV2: Exatlon Hungary: 565 ezer (17%), 18-49: 169 ezer (15,5%)
TV2: Tények – Különkiadás: 242 ezer (11,8%), 18-49: 68 ezer (9,3%)
TV2: A Piramis (ism.): 116 ezer (8,9%), 18-49: 23 ezer (5%)
RTL: Keresztanyu: 632 ezer (17%), 18-49: 215 ezer (18%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 352 ezer (11%), 18-49: 122 ezer (11,6%)
RTL: Hotel Margaret: 246 ezer (10,5%), 18-49: 82 ezer (10,2%)
RTL: XXI.század: 145 ezer (10,3%), 18-49: 57 ezer (10,8%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 521 ezer (24,5%), 18-49: 98 ezer (19,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 104 ezer (4,9%), 18-49: 27 ezer (5,4%)
TV2: Tények: 704 ezer (24,1%), 18-49: 135 ezer (17,8%)
RTL: Híradó: 703 ezer (24,1%), 18-49: 175 ezer (23%)

TV2: Tények Plusz: 583 ezer (17,1%), 18-49: 131 ezer (13,1%)
RTL: Fókusz: 591 ezer (16,8%), 18-49: 203 ezer (19,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 576 ezer (17%), 18-49: 163 ezer (14,9%)
TV2: Tények – Különkiadás: 246 ezer (11,4%), 18-49: 93 ezer (12,3%)
TV2: A Piramis (ism.): 117 ezer (9,2%), 18-49: 38 ezer (7,6%)
RTL: Keresztanyu: 637 ezer (17,1%), 18-49: 198 ezer (16,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 357 ezer (11,1%), 18-49: 118 ezer (11,1%)
RTL: Hotel Margaret: 240 ezer (10%), 18-49: 76 ezer (9,2%)
RTL: Házon kívül: 112 ezer (8%), 18-49: 40 ezer (7,4%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 517 ezer (25,9%), 18-49: 104 ezer (23,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 107 ezer (5,5%), 18-49: 21 ezer (5,1%)
TV2: Tények: 732 ezer (25,5%), 18-49: 165 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 698 ezer (24,4%), 18-49: 160 ezer (22,5%)

TV2: Tények Plusz: 562 ezer (16,5%), 18-49: 140 ezer (14,8%)
RTL: Fókusz: 554 ezer (15,8%), 18-49: 162 ezer (16,2%)

TV2: Exatlon Hungary:
609 ezer (18,2%), 18-49: 174 ezer (16,2%)
TV2: Tények – Különkiadás: 235 ezer (11%), 18-49: 81 ezer (10,5%)
RTL: Keresztanyu: 613 ezer (16,8%), 18-49: 180 ezer (15,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 331 ezer (10,1%), 18-49: 104 ezer (9,8%)
RTL: Hotel Margaret: 197 ezer (8,3%), 18-49: 60 ezer (7,2%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 498 ezer (25,1%), 18-49: 95 ezer (21,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 98 ezer (5,1%), 18-49: 19 ezer (4,4%)
TV2: Tények: 717 ezer (25,6%), 18-49: 151 ezer (22,5%)
RTL: Híradó: 650 ezer (23,2%), 18-49: 118 ezer (17,5%)

M4: Magyarország – Szerbia felkészülési mérkőzés (foci): 363 ezer (10%), 18-49: 136 ezer (12,5%)
TV2: Tények Plusz: 510 ezer (15,5%), 18-49: 118 ezer (13,6%)
TV2: Exatlon Hungary: 580 ezer (17,2%), 18-49: 150 ezer (14,7%)
TV2: Tények – Különkiadás: 252 ezer (12,1%), 18-49: 80 ezer (10,8%)
RTL: Fókusz: 506 ezer (14,9%), 18-49: 150 ezer (16,2%)
RTL: Keresztanyu: 583 ezer (15,7%), 18-49: 163 ezer (14,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 305 ezer (9,5%), 18-49: 101 ezer (9,6%)
RTL: Hotel Margaret: 223 ezer (9,8%), 18-49: 65 ezer (8,1%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 490 ezer (23,7%), 18-49: 95 ezer (19%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 107 ezer (5,3%), 18-49: 24 ezer (5%)
TV2: Tények: 681 ezer (24,3%), 18-49: 141 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 710 ezer (25,3%), 18-49: 159 ezer (21,7%)

TV2: Tények Plusz: 517 ezer (15,8%), 18-49: 127 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 570 ezer (16,9%), 18-49: 187 ezer (19,3%)

TV2: Exatlon Hungary: 579 ezer (17,8%), 18-49: 169 ezer (16,2%)
TV2: Tények – Különkiadás: 355 ezer (16,2%), 18-49: 99 ezer (12,9%)
RTL: Keresztanyu: 621 ezer (17,1%), 18-49: 183 ezer (16,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 377 ezer (11,7%), 18-49: 127 ezer (11,9%)
RTL: Hotel Margaret: 204 ezer (8,3%), 18-49: 51 ezer (6%)

Szombat:
M4: Forma-1: Szaúd-arábiai Nagydíj: Időmérő edzés: 364 ezer (11%), 18-49: 176 ezer (19%)
TV2: Tények: 569 ezer (19,6%), 18-49: 106 ezer (13,6%)
TV2: Tények Plusz: 383 ezer (11,4%), 18-49: 72 ezer (7,4%)
RTL: Híradó: 624 ezer (21,5%), 18-49: 137 ezer (17,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 438 ezer (12,6%), 18-49: 136 ezer (13,3%)

Duna: Csináljuk a fesztivált!: 467 ezer (13%), 18-49: 45 ezer (4,1%)
TV2: Kellékfeleség (film): 254 ezer (7,2%), 18-49: 111 ezer (10%)
TV2: Családi bunyó (film): 95 ezer (5,2%), 18-49: 61 ezer (8,4%)
RTL: A séf meg a többiek 1×02: 535 ezer (14,5%), 18-49: 172 ezer (14,8%)
RTL: A mi kis falunk 6×08: 664 ezer (19%), 18-49: 234 ezer (20,9%)
RTL: Csúcsformában 2 (film): 241 ezer (10,7%), 18-49: 95 ezer (11,2%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Szaúd-arábiai Nagydíj: 655 ezer (17,2%), 18-49: 308 ezer (24,6%) (felvezetés nélkül)
TV2: Tények: 498 ezer (17,9%), 18-49: 100 ezer (12,8%)
RTL: Híradó: 642 ezer (22,6%), 18-49: 156 ezer (19,4%)

TV2: Sztárban sztár: 810 ezer (21,9%), 18-49: 221 ezer (17,8%)
RTL: A nép szolgája 1×03: 339 ezer (10%), 18-49: 105 ezer (9,9%)
RTL: A nép szolgája 1×04: 308 ezer (8,1%), 18-49: 105 ezer (8,6%)
RTL: Greenland – Az utolsó menedék (film): 277 ezer (7,5%), 18-49: 133 ezer (10,5%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd