A 10. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 11. héten (március 14-20.) az RTL Híradó 18-49-ben hétből hétszer, a teljes lakosságnál pedig ötször nyert a TV2 hírműsorával szemben. A Tények csak összlakosságban tudott nyerni, akkor is csupán egyetlen egy napot, egy alkalommal pedig nagyjából azonos eredményt ért el az RTL hírműsora ellen. 14-én, hétfőn közepesen ment az Exatlon Hungary – mely ezen az estén az egyetlen saját gyártás volt -, és hasonlóan teljesített A szépség és a szörnyeteg is az RTL Klubon, azonban egy kicsivel a sportreality győzött. Az este második felében az Elk*rtuk televíziós premierje kiemelkedő adatokat hozott és kicsivel megelőzte az előbb említett RTL-es filmet, a csatorna későbbi filmjét pedig nagyon megverte. A politikai alkotás 18-49-ben a nap legnézettebb műsora volt és a heti toplista tizedik helyét szerezte meg, így egyértelműen jó döntésnek bizonyult, hogy munkaszüneti napon vetítették. Az utóbb említett és a nagyrészt az Elk*rtuk ellen látható Pesti balhé teljesen bedőlt az RTL Klubon. Ezeken kívül az Aquaman tarolt kora este a Film+-on.

hirdetés

Kedden, 15-én az Exatlon Hungary ismét közepes adatokat szállított és mindkét vele szemben képernyőre kerülő RTL Klubos filmet legyőzte. Az Aranyhaj és a nagy gubanc, illetve a Bad boys 3 – Mire jók a rosszfiúk? közepesen ment, míg utóbbi ellen A múmia a TV2-n nagyon gyengén. A Bajnokok Ligája: Manchester United – Atlético Madrid ugyan nem hozott kiemelkedően, de viszonylag sok embert ért el az M4 Sporton. Ezen a napon is volt egy kiemelkedő kábeles teljesítmény, ugyanis a Halálos iramban: Hobbs & Shaw tarolt a Mozi+-on, mely a legelejét leszámítva megelőzte a TV2-t, egy idő után pedig az RTL Klubot is.

Hétköznap délután (szerdától péntekig) minden nap katasztrofálisan hozott a Szerelem van a levegőben, míg a Remények földje hatalmasat tarolt. A Tények Plusz szerdán jól, csütörtökön nagyon rosszul, pénteken pedig “csak” gyengén ment. A Fókusz szerdán kiemelkedően, csütörtökön és pénteken pedig jól teljesített. Az RTL magazinja mindhárom nap leverte a TV2 bulváros hírműsorát. A mi kis falunk ismétlése megint nagyot ment a Coolon és szerdán, valamint csütörtökön egy időre be is érte a Tények Pluszt.

Az Exatlon Hungary szerdán közepesen, csütörtökön és pénteken pedig gyengén futott. A sportreality ezúttal a top 10-be se jutott be és csak a 11. lett. A Keresztanyu minden nap csak közepes eredményeket hozott, azonban mindhárom alkalommal legyőzte Monoki Lehel műsorát. A közepes adatok ellenére viszont pozitív, hogy csütörtökön és pénteken 18-49-ben a napi sorozat volt a legnézettebb esti műsor, de beárnyékolja a képet, hogy a heti toplista hetedik helyét tudta csupán hozni. A Híradó – Késő esti kiadás szerdán és csütörtökön katasztrofálisan, pénteken pedig nagyon gyengén ment. Úgy látszik, az elhúzódó háború miatt a főműsoridő közepén már nincs igényük a napi, részletes hírekre az embereknek. A Hotel Margaret most is minden nap borzalmas számokat produkált.  Éjjel a Tények – Különkiadás szerdán rosszul, csütörtökön és pénteken azonban jól futott és utóbbi két napon az RTL balatoni sorozatát is megelőzte. Továbbá pénteken nagyot tarolt a Constantine – A démonvadász a Film+-on, mely még az RTL Klubot is leverte.

Szombaton a szokottnál fele olyan hosszú volt a Tények Plusz és ismét nagyon gyengén ment. A Fókusz Plusz azonban remekelt és hatalmas különbséggel előzte meg a TV2 bulváros hírműsorát és az esti első filmjét is. Utána A Séf meg a többiek kimagasló számokkal kezdett és a fiataloknál a heti toplista negyedik helyét zsebelte be. Rég nem indított ennyire jól egy heti magyar sorozat. A görbéje folyamatosan emelkedett, de nem tudni, hogy ez a szériának szól, vagy annak hogy utána reklám nélkül tértek vissza Pajkaszeg lakói és azt várták az emberek. A hosszú idő után új epizóddal jelentkező A mi kis falunk nagyot tarolt és a fiataloknál a hét legnézettebb műsora lett. Az említett három RTL-es műsorral szemben a Csatahajó katasztrofális számokat szállított a TV2-n. A Csináljuk a fesztivált! a Dunán 18-49-ben borzalmasan futott, míg a teljes lakosság körében Dunás szinten jól ment. Ezen kívül a Halálos iramban: Hobbs & Shaw egészen elképesztő módon kedd után ezen a napon is remekelt a Mozi+-on.

Vasárnap délután a Forma-1 évadnyitó futama hatalmasat tarolt az M4 Sporton. A Bahreini Nagydíjat a délután ellenére a fiataloknál majdnem annyian követték, mint a Sztárban sztárt, sőt magát a futamot még lehet, hogy többen is. Ezt azért nem tudjuk, mert az MTVA érthetetlen módon egyben jelöli a Nielsen felé a felvezető és levezető műsorral és a hozzánk eljutó adatokban sem látszik külön, mi pedig nem mindig tudunk leszűkített adatokat szerezni. A száguldó cirkusz előző szezonja is nézettebb volt, mint az azt megelőző években, de elképzelhető, hogy az idei év még ezt is túl fogja szárnyalni. Egészen biztos, hogy amikor főműsoridőben lesz látható, akkor sok nézőt fog elvenni a nagy csatornák saját gyártású programjai elől.

Vasárnap A nép szolgája mindkét epizódja közepesen ment az RTL Klubon. Az ukrán elnök sorozatának első epizódja azonban folyamatosan csökkenő görbét mutatott és a második részt már kevesebben is nézték, ami azt jelenti, hogy nem jött be az embereknek. Mindkét epizód kikapott a TV2 nagyszabású showműsorától és az első is csak a heti toplista kilencedik helyére fért fel. A sajtóban az elmúlt napokban felmerült egy vita, hogy az Elk*rtukkal összehasonlítva, melyik volt a nézettebb, illetve a sikeresebb. Szerintünk magának az összehasonlításnak nincs sok értelme, hisz az egyik egy munkaszüneti napon, ráadásul késő este, míg a másik vasárnap a főműsoridő legelején volt látható. Arról nem is beszélve, hogy az egyik egy film, a másik pedig egy sorozat. Azonban, ha nagyon meg akarjuk magunkat erőltetni és kizárólag a tényeket nézzük, akkor két dolog állapítható meg:

Ha az a kérdés, hogy melyik volt nézettebb, akkor mindkét korosztályban egy hangyányival, de A nép szolgáját választották többen. Ami viszont ennél jóval fontosabb szempont, hogy melyik volt sikeresebb, akkor – ahogy olvasható ebben az elemzésben is – az adott környezetben a TV2 filmje kifejezetten jól ment és simán nyerte a sávját, az RTL sorozata pedig csak közepes közönségarányt hozott és nagyon kikapott az ellenfelétől. Ezek a mondatok pedig mindenféle érzelmet kizárva, önmagukért beszélnek.

A Sztárban sztár most is remekelt és végig simán verte az RTL-es ellenfeleit. A produkció 18-49-ben a falunk után heti toplista második helyén végzett, teljesben viszont a legnézettebb lett. A Bosszúállók: Végjáték viszonylag jól futott. Az este folyamán kimagasló eredményeket produkált a Real Madrid – FC Barcelona focimeccs közvetítése az Spíler2-n.

A heti összesítésben az RTL Klub 0,2 százalékponttal előzte meg TV2-t, így gyakorlatilag holtverseny lett a két nagy csatorna között. A harmadik a szokottnál jóval jobb eredménnyel a Film+ lett, a negyedik pedig a Mozi+, melyet az ünnepek miatt szintén elég sokan választottak. Az ötödik a Cool, a hatodik pedig az M4 Sport lett. A SuperTV2 ezúttal befért a top 10-be, de sem ez a csatorna, sem az RTLII nem ment túl jól. Meglepetésre bekerült a legjobbak közé a Sorozat+ is, mely egészen komoly eredmény egy ilyen méretű tévéadótól, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Tények: 750 ezer (22,9%), 18-49: 168 ezer (18,1%)
RTL: Híradó: 726 ezer (22%), 18-49: 181 ezer (19,2%)

Film+: Aquaman (film): 253 ezer (6,7%), 18-49: 117 ezer (9,9%)
TV2: Exatlon Hungary:
 589 ezer (15,5%), 18-49: 143 ezer (12,4%)
TV2: Elk*rtuk (film): 552 ezer (17,8%), 18-49: 190 ezer (17,3%)
RTL: A szépség és a szörnyeteg (film): 336 ezer (8,9%), 18-49: 137 ezer (11,6%)
RTL: Pesti balhé (film): 113 ezer (5%), 18-49: 45 ezer (5,3%)

Kedd:
TV2: Tények: 760 ezer (21%), 18-49: 193 ezer (18,2%)
RTL: Híradó: 855 ezer (23,5%), 18-49: 247 ezer (22,9%)

M4: Bajnokok Ligája: Manchester United – Atlético Madrid (foci): 178 ezer (6%), 18-49: 81 ezer (7,9%)
Mozi+: Halálos iramban: Hobbs & Shaw (film): 197 ezer (7,3%), 18-49: 95 ezer (9,8%)
TV2: Exatlon Hungary: 618 ezer (15,8%), 18-49: 179 ezer (14%)
TV2: A múmia (a 2017-es film):  143 ezer (6%), 18-49: 61 ezer (7%)
RTL: Aranyhaj és a nagy gubanc (film): 317 ezer (8%), 18-49: 150 ezer (11,6%)
RTL: Bad boys 3 – Mire jók a rosszfiúk? (film): 189 ezer (7,4%), 18-49: 100 ezer (10,9%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 506 ezer (21,6%), 18-49: 85 ezer (15,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 138 ezer (5,9%), 18-49: 18 ezer (3,3%)
TV2: Tények: 767 ezer (24,2%), 18-49: 161 ezer (19,3%)
RTL: Híradó: 798 ezer (25,2%), 18-49: 209 ezer (25,1%)

TV2: Tények Plusz: 601 ezer (16,8%), 18-49: 168 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz: 610 ezer (16,7%), 18-49: 217 ezer (20,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 582 ezer (16,8%), 18-49: 169 ezer (15,2%)
TV2: Tények – Különkiadás: 187 ezer (8,3%), 18-49: 54 ezer (6,7%)
RTL: Keresztanyu: 632 ezer (16,7%), 18-49: 200 ezer (16,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 310 ezer (9,4%), 18-49: 100 ezer (9,4%)
RTL: Hotel Margaret: 206 ezer (8,4%), 18-49: 67 ezer (7,8%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 479 ezer (21,3%), 18-49: 85 ezer (15,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 121 ezer (5,5%), 18-49: 21 ezer (4%)
TV2: Tények: 720 ezer (23,4%), 18-49: 148 ezer (18,7%)
RTL: Híradó: 801 ezer (26,1%), 18-49: 197 ezer (24,6%)

TV2: Tények Plusz: 530 ezer (15,2%), 18-49: 113 ezer (11,5%)
RTL: Fókusz: 559 ezer (15,7%), 18-49: 190 ezer (18,5%)

TV2: Exatlon Hungary: 552 ezer (16,5%), 18-49: 137 ezer (13,2%)
TV2: Tények – Különkiadás: 224 ezer (11,3%), 18-49: 68 ezer (10%)
RTL: Keresztanyu: 633 ezer (16,8%), 18-49: 191 ezer (16,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 317 ezer (9,7%), 18-49: 97 ezer (9,4%)
RTL: Hotel Margaret: 224 ezer (9,1%), 18-49: 66 ezer (8%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 490 ezer (22,5%), 18-49: 99 ezer (18,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 123 ezer (5,7%), 18-49: 33 ezer (6,4%)
TV2: Tények: 741 ezer (25,3%), 18-49: 151 ezer (20,6%)
RTL: Híradó: 733 ezer (25%), 18-49: 167 ezer (22,7%)

TV2: Tények Plusz: 549 ezer (16,8%), 18-49: 117 ezer (13,1%)
RTL: Fókusz: 522 ezer (15,5%), 18-49: 169 ezer (17,9%)

Film+: Constantine – A démonvadász (film): 143 ezer (5%), 18-49: 110 ezer (11,2%)
TV2: Exatlon Hungary: 560 ezer (16,8%), 18-49: 144 ezer (13,2%)
TV2: Tények – Különkiadás: 285 ezer (13,8%), 18-49: 75 ezer (10,2%)
RTL: Keresztanyu: 606 ezer (16,2%), 18-49: 195 ezer (16,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 368 ezer (10,6%), 18-49: 123 ezer (11%)
RTL: Hotel Margaret: 243 ezer (9,3%), 18-49: 79 ezer (8,7%)

Szombat:
TV2: Tények: 645 ezer (21%), 18-49: 139 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 723 ezer (23,3%), 18-49: 198 ezer (23,6%)
TV2: Tények Plusz: 458 ezer (13,6%), 18-49: 93 ezer (10,1%)
RTL: Fókusz Plusz: 497 ezer (14,4%), 18-49: 175 ezer (18%)

Duna: Csináljuk a fesztivált!: 381 ezer (10%), 18-49: 34 ezer (3,1%)
Mozi+: Halálos iramban: Hobbs & Shaw (film): 184 ezer (5,1%), 18-49: 103 ezer (9,4%)
TV2: Csatahajó (film): 222 ezer (6,3%), 18-49: 89 ezer (7,9%)
TV2: Deadpool (film): 71 ezer (4,1%), 18-49: 41 ezer (6,2%)
RTL: A Séf meg a többiek 1×01: 677 ezer (18,4%), 18-49: 250 ezer (22,9%)
RTL: A mi kis falunk 6×07: 811 ezer (22%), 18-49: 301 ezer (24,9%)
RTL: Csúcsformában (film): 219 ezer (9,1%), 18-49: 86 ezer (9,8%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Bahreini Nagydíj: 580 ezer (20,9%), 18-49: 252 ezer (28,6%)
TV2: Tények: 713 ezer (20%), 18-49: 191 ezer (17,3%)
RTL: Híradó: 798 ezer (22,2%), 18-49: 212 ezer (18,9%)

Spíler2: Real Madrid – FC Barcelona (foci): teljes lakosság: nincs adat, 18-49: 103 ezer (9,3%)
TV2: Sztárban sztár: 885 ezer (22,8%), 18-49: 273 ezer (20,9%)
TV2: A sötét ötven árnyalata (film): 149 ezer (8,6%), 18-49: 49 ezer (7,6%)
RTL: A nép szolgája 1×01: 561 ezer (14,4%), 18-49: 190 ezer (15%)
RTL: A nép szolgája 1×02: 423 ezer (10,4%), 18-49: 160 ezer (12%)
RTL: Bosszúállók: Végjáték (film): 242 ezer (7,5%), 18-49: 140 ezer (12,4%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd