Márciusban kerülnek ki a legnagyobb tévétársaságok programigazgatóival készült, tavalyi évet értékelő interjúk a SorozatWikire. Az egyik mára szokásos módon a TV2 Csoporttól, Fischer Gáborral való beszélgetés lesz. A szakember hamarosan több bejelentést is tesz az idei évről, de az interjú megjelenése előtt, már leleplezzük az egyik legérdekesebb hírüket. Ugyanis egy vadonatúj vetélkedőt készítenek a TV2-re.

hirdetés

“Megvásároltuk egy City vs country, azaz Város vs Vidék című műsor formátumjogait. A műsorvezetői Till Attila és Gáspár Zsolti lesznek, képviselve a várost és a vidéket. Ez egy mulatságos vetélkedő lesz, mely igazi szórakozást hoz majd a TV2 nézőinek. A produkció Finnországban hatalmas sikereket ért el szombat este, az ottani Voice-al szemben. Ezért mi is nagyon bizakodóak vagyunk a hazai bemutatása kapcsán”

– nyilatkozza Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWikinek.

A produkcióban háromfős csapatok versenyeznek majd egymással. A hármasok nemcsak tudásukat, hanem bátorságukat, ügyességüket és erejüket is bizonyíthatják az adások során. A csapatok különböző versenyszámokban mérkőznek meg egymással: lesz kvíz, ügyességi és gyorsasági feladat, amik mindig a másik fél hétköznapjaival, szokásaival, életmódjával kapcsolatosak. A nyertes csapat 1 millió, 3 millió, vagy a főnyeremény esetén 10 millió forinttal gazdagabban térhet haza! A háromfős városi, illetve vidéki közösség állhat családtagokból, barátokból, kollégákból, vagy éppen szomszédokból, egy a fontos, hogy személyes kapcsolatuk legyen egymással.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra