A 47. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 48. héten (november 29-december 5.) a Szerelem van a levegőben ismét folyamatosan elhasalt, míg a Remények földje szépen teljesített. Mindkét korosztályban remekelt az RTL Híradó. 18-49-ben minden nap leverte a Tényeket, a legtöbb nap ráadásul nagy előnnyel, és a heti toplista ötödik helyét húzta be. Az RTL hírműsora a teljes lakosság körében ötször nyert, a TV2 hírműsora csak egyszer, egy alkalommal pedig döntetlen lett a versenyük. Utóbbi korosztályban az RTL-é a második, a TV2-é a harmadik legnézettebb műsor lett a héten. Este a Tények Plusz hétfőn közepesen, kedden nagyon gyengén, szerdától péntekig pedig csak “kicsit” rosszul teljesített. A Fókusz hétfőn és csütörtökön közepes, kedden kiemelkedő, szerdán és pénteken pedig jó eredményeket produkált. Az RTL magazinja minden nap jobban hozott, mint a TV2 bulváros hírműsora. Velük szemben A mi kis falunk Coolos ismétlése 4,2 és 6,9 százalék közötti közönségarányokat szállított, így még nagyobbat tarolt, mint az előző héten.

hirdetés

A Farm VIP hétfőtől csütörtökig jó számokkal volt képernyőn, pénteken pedig közepesekkel. Több napon ment jól, mint a nyitó hetén, a heti átlaga viszont 0,1 százalékponttal tér csak el, így gyakorlatilag pontosan ugyanazt hozta. A produkció csütörtökön 18-49-ben a legnézettebb műsor lett. A kalandreality a Fókusszal szemben háromszor is nyerni tudott, kétszer pedig kikapott tőle. A Konyhafőnök ellen hétfőtől szerdáig elvesztette a versenyt, csütörtökön viszont meg tudta verni, pénteken pedig közel azonos számokat hoztak. Így a Farm a második hetén is sikeres maradt. A Konyhafőnök VIP hétfőn, kedden és pénteken kiemelkedő számokat produkált, szerdán tarolt, csütörtökön pedig jó eredményekkel került képernyőre. A gasztro reality a heti toplista második helyét húzta be és 18-49-ben négy hétköznap is a legnézettebb műsor lett, mely komoly teljesítmény.

A Farm, ahol éltünk hétfőn, kedden és pénteken gyengén, szerdán és csütörtökön pedig katasztrofálisan hozott. Minden nap hatalmas lemaradással kapott ki az RTL celebes főzőműsorától és döbbenetes módon a legtöbb alkalommal még a Film+ is legyőzte. A Sztárban sztár leszek! ismétlése minden nap rosszul ment és mindig kikapott A Konyhafőnöktől és az RTL Híradó késő esti kiadásától, sőt minden nap még a Film+ mozifilmjeitől is. Hétfőn, 21 óra után a A galaxis őrzői Vol.2-vel, szerdán az Amerika kapitány: Polgárháborúval, pénteken pedig a Bosszúállók: Végtelen háborúval tarolt hatalmasat a Film+.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyengén, a Fókusz Plusz pedig kiemelkedően futott, utóbbi műsort a fiatalok körében majdnem kétszer annyian választották. Tarolt az X-Faktor harmadik élő show-ja, mely az előző heti kisebb siker után vissza tudta növelni az eredményeit. Mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett és 18-49-ben két és félszer annyian választották, mint a vele szemben látható TV2-es filmet. Az említett Életrevalók ugyan gyengén futott, de nem dőlt be. Ami pedig érdekesség, hogy a film ideje alatt most is nagyjából 17 százalékpontos volt a lemaradása a TV2-nek az RTL-el szemben, csak úgy, mint az előző héten és ugyanilyen mértékű volt két hete a Dancing fináléja alatt is. Az előbbi csatorna késő esti filmje, a Barry Seal: A beszállító azonban már teljesen bedőlt az RTL tehetségkutatójával szemben.

Vasárnap késő délután és kora este a Forma-1 Szaúd-Arábiai Nagydíja a szokásosnál is jobb, kiemelkedő számokat ért el. Felvezetés nélkül számítva a heti toplista harmadik helyét húzta be, mely nagyon komoly eredmény. Az M4 Sport közvetítése sok embert elvehetett a TV2 visszatérő műsorának premierjétől és az RTL filmjétől is. Az említett A Nagy Ő első adása meglepő módon csak közepes eredményekkel nyitott és az RTL Klubtól, illetve az F1 ideje alatt az M4 Sporttól is kikapott. A hétvégi premier ellenére a heti top 10-be a kilencedik helyen épphogy csak bekerült. Persze nem lehet tudni, hogy a párkereső műsortól a száguldó cirkusz mennyi nézőt vett el, de az látszik, hogy a Forma-1 idei utolsó előtti futama miatt nem volt jó ötlet vasárnap indítani. A Men in black – Sötét zsaruk a Föld körül is közepes számokat szállított, viszont az este folyamán az F1 után a második legjobban teljesítő tartalom volt.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 5,6 százalékponttal győzte le a TV2-t, mely tizedszázalékpontra ugyanakkora lemaradás, mint az ezt megelőző héten. A harmadik az előző hétnél is nagyobb előnnyel a Film+ lett, a Mozi+ pedig ismét csak a negyedik. A SuperTV2 nyolcadik és az RTLII tizedik helye önmagában sem számít túl jónak, de azt nézve, hogy mindkettő nagy kábelcsatorna a 2 százalékot sem tudta elérni, még rosszabb fényt vett rájuk. A jóval kisebb méretű Prime kilencedik helyével azonban nagyon elégedett lehet a TV2 Csoport, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 479 ezer (16,6%), 18-49: 108 ezer (12,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 149 ezer (5,1%), 18-49: 36 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 745 ezer (20,4%), 18-49: 167 ezer (15,6%)
RTL: Híradó: 762 ezer (20,8%), 18-49: 173 ezer (16,2%)

TV2: Tények Plusz: 626 ezer (15,5%), 18-49: 156 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz: 474 ezer (11,5%), 18-49: 167 ezer (13%)

Film+: A galaxis őrzői Vol.2 (film): 159 ezer (5,3%), 18-49: 112 ezer (9,5%)
TV2: Farm VIP: 713 ezer (16,3%), 18-49: 211 ezer (14,2%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 369 ezer (9,6%), 18-49: 121 ezer (8,5%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 151 ezer (5,5%), 18-49: 65 ezer (5,9%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 609 ezer (15,8%), 18-49: 233 ezer (16,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 251 ezer (11,4%), 18-49: 101 ezer (10,9%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 476 ezer (16,6%), 18-49: 96 ezer (12,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 158 ezer (5,6%), 18-49: 39 ezer (5,2%)
TV2: Tények: 699 ezer (19,3%), 18-49: 136 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 778 ezer (21,5%), 18-49: 197 ezer (19,1%)

TV2: Tények Plusz: 547 ezer (13,7%), 18-49: 116 ezer (9,4%)
RTL: Fókusz: 552 ezer (13,6%), 18-49: 206 ezer (16,2%)

TV2: Farm VIP: 736 ezer (17,2%), 18-49: 221 ezer (15,3%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 398 ezer (10,8%), 18-49: 119 ezer (8,8%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 172 ezer (6,8%), 18-49: 71 ezer (7,2%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 595 ezer (15,7%), 18-49: 239 ezer (17,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 238 ezer (11%), 18-49: 90 ezer (10,5%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 486 ezer (17,5%), 18-49: 94 ezer (12,2%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 160 ezer (5,8%), 18-49: 43 ezer (5,6%)
TV2: Tények: 714 ezer (20,1%), 18-49: 158 ezer (14,9%)
RTL: Híradó:  765 ezer (21,5%), 18-49: 189 ezer (17,8%)

TV2: Tények Plusz: 575 ezer (14,8%), 18-49: 131 ezer (10,8%)
RTL: Fókusz: 500 ezer (12,6%), 18-49: 194 ezer (15,5%)

Film+: Amerika kapitány: Polgárháború (film): 111 ezer (3,8%), 18-49: 84 ezer (7,4%)
TV2: Farm VIP:  731 ezer (17,2%), 18-49: 224 ezer (15,2%)
TV2: Farm, ahol éltünk:  347 ezer (9,8%), 18-49: 101 ezer (7,5%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 165 ezer (6,6%), 18-49: 63 ezer (6,3%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 593 ezer (15,6%), 18-49: 250 ezer (18%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 254 ezer (11,5%), 18-49: 97 ezer (11%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 483 ezer (16,9%), 18-49: 102 ezer (13,3%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 141 ezer (5%), 18-49: 37 ezer (4,9%)
TV2: Tények: 691 ezer (19%), 18-49: 137 ezer (13,1%)
RTL: Híradó: 754 ezer (20,8%), 18-49: 162 ezer (15,5%)

TV2: Tények Plusz: 598 ezer (14,8%), 18-49: 138 ezer (11%)
RTL: Fókusz: 483 ezer (11,7%), 18-49: 162 ezer (12,5%)

TV2: Farm VIP: 740 ezer (17,4%), 18-49: 216 ezer (14,9%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 357 ezer (10,1%), 18-49: 96 ezer (7,4%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 148 ezer (6,5%), 18-49: 45 ezer (5%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 560 ezer (14,8%), 18-49: 208 ezer (15,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 266 ezer (12,2%), 18-49: 106 ezer (12,4%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 483 ezer (16,8%), 18-49: 98 ezer (12,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 134 ezer (4,8%), 18-49: 29 ezer (4%)
TV2: Tények: 695 ezer (19,7%), 18-49: 134 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 737 ezer (20,9%), 18-49: 158 ezer (16,4%)

TV2: Tények Plusz: 555 ezer (14,3%), 18-49: 120 ezer (10,4%)
RTL: Fókusz: 496 ezer (12,6%), 18-49: 179 ezer (15,1%)

Film+: Bosszúállók: Végtelen háború (film): 185 ezer (5,9%), 18-49: 124 ezer (10,3%)
TV2: Farm VIP: 708 ezer (16,7%), 18-49: 193 ezer (13,8%)
TV2: Farm, ahol éltünk: 399 ezer (10%), 18-49: 123 ezer (8,7%)
TV2: Sztárban sztár leszek! (ism.): 157 ezer (5%), 18-49: 65 ezer (5,3%)
RTL: A Konyhafőnök VIP: 612 ezer (15,7%), 18-49: 231 ezer (16,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 331 ezer (13,6%), 18-49: 131 ezer (12,9%)

Szombat:
TV2: Tények: 653 ezer (17,1%), 18-49: 141 ezer (11,4%)
RTL: Híradó: 660 ezer (17,1%), 18-49: 157 ezer (12,6%)
TV2: Tények Plusz: 459 ezer (10,8%), 18-49: 109 ezer (7,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 548 ezer (12,8%), 18-49: 202 ezer (14,1%)

TV2: Életrevalók (film): 406 ezer (9,3%), 18-49: 155 ezer (9,5%)
TV2: Barry Seal: A beszállító (film): 120 ezer (5,1%), 18-49: 47 ezer (4,7%)
RTL: X-Faktor: 871 ezer (22,2%), 18-49: 401 ezer (26,4%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Szaúd-Arábiai Nagydíj: 524 ezer (11,4%), 18-49: 211 ezer (12,8%) – Felvezetés nélkül: 18-49: 247 ezer (15%)
TV2: Tények: 763 ezer (17,7%), 18-49: 170 ezer (11,7%)
TV2: A Nagy Ő: 677 ezer (14,3%), 18-49: 190 ezer (11,2%)
TV2: Kellékfeleség (film): 373 ezer (11%), 18-49: 167 ezer (11,9%)
RTL: Híradó: 725 ezer (16,7%), 18-49: 214 ezer (14,5%)
RTL: Men in black – Sötét zsaruk a Föld körül (film): 413 ezer (8,9%), 18-49: 208 ezer (12,2%)
RTL: Tűzgyűrű (film): 187 ezer (6,9%), 18-49: 102 ezer (8,9%)

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd